Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Gabriella

indulás: 2019. július 11.
vége: 2019. július 31.
ország: Spanyolország
tábor neve: Andalúzia

Gabriella Gréta vagyok, 18 éves és idén nyáron már másodjára adódott meg az a fantasztikus lehetőség hogy a Lions Klub által felejthetetlen 3 hetet tölthettem külföldön.

Nagyon vártam már az utazást, mivel tudtam, hogy rengeteg program és egy életre szóló kaland vár rám Spanyolországban. A kiutazással minden zökkenőmentesen ment, a fogadó családom várt a reptéren, akik már az első perctől kezdve nagyon szimpatikusak voltak. Ez a tábor abban volt más, mint 2017-ben Portugáliában hogy először volt a tábor és utána a fogadó családos hét.

A reptérről egyenesen a táborba mentünk, ami egy „Cortijo”-ban, hotel szerűségben volt. Nagyon hangulatos, szép, olyan igazi spanyolos helynek kell elképzelni medencével együtt. A lány-fiú arányt figyelembe véve ebben a táborban a lányok domináltak (15 lány, 7 fiú) ami eleinte kicsit fura volt, de aztán hamar megszoktuk. Az első pár nap az ismerkedésről szólt, voltak közös „Sevilla” táncórák, ami mindenkit kicsit feloldott, és jobban összehozta a csapatot. Ami még kicsit nehézséget okozott az elején, hogy ez hivatalosan egy spanyol tábornak volt meghirdetve, de elfogadták olyan fiatalok jelentkezését is, akik egyáltalán nem tudtak spanyolul. Körülbelül 3-an voltunk, akik egy szót sem beszéltek spanyolul és volt olyan, aki meg angolul nem tudott így kicsit nehézkes volt a kommunikálás.

A programokból nem volt hiány, sok várost és falut járhattunk körbe, amelyek nagyon hangulatosak és gyönyörűek voltak. Továbbá voltunk golfozni, kenuzni, kirándulni és persze sokat strandoltunk.

Minden este vagy délután mikor vissza értünk a szállásra volt egy kis szabad időnk, de utána általában volt még valami közös program például spanyol óra, ami nagyon vicces volt azok számára, akik nem beszélték a nyelvet. Őszintén megmondva számomra minden nap fénypontja a közös vacsora volt. Ott beszélgettünk egymással a legtöbbet, ott jöttek a poénok, nagyon nagyokat nevettünk egy szóval szerintem az hozta össze leginkább a csapatot.

A táborban töltött 10 nap után mentünk a fogadó családokhoz ahol szintén 10 napot tölthettünk. Szerencsére pont az én fogadó anyukám volt az egyik tábor vezető a bátyám pedig az egyik „staff” tag így már hamarabb megismerhettem őket. Ez a 10 nap is pont olyan szuper volt, mint a tábor, hiszen mindenki Malagán belül lakott így akár minden nap tudtunk találkozni és külön programokat szervezni. 20 nap után már tényleg egy igazi kis családdá kovácsolódtunk össze.

A családomból a 2 tesóm is pont akkor ment el egy másik Lions táborba mikor én megérkeztem szóval a szülőkkel maradtam, de ez egyáltalán nem volt gond, hiszen 2 nagyon kedves, aranyos, vicces, szeretnivaló szülőt kaptam. Az anyukával az első perctől fogva jóban voltunk a sok közös érdekeltségnek köszönhetően. Reggelente együtt kávéztunk és beszélgettünk, többször eljártunk futni, biciklizni, kirándulni, vásárolni és még „paellát” (spanyol tradicionális étel) is megtanított főzni.

A búcsúzkodást már előre láttam, hogy nagyon nehéz lesz, így is lett. Utolsó este összegyűltünk a többiekkel és elköszöntünk egymástól, ami nagyon szomorú volt de, megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a tábort, aki szeretne új barátságokat kötni, megismerni a spanyol kultúrát és nem utolsó sorban egy életre szóló élményt szerezni.

Beszámolóm végén szeretném megköszönni a Miskolci Lions Klubnak és Kende Lászlónak a lehetőséget.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.