Lions táborbeszámolók
2019. Mimi
vége: 2019. augusztus 18.
tábor neve: Taipei
Sziasztok!
Miminek hívnak és idén a Lions Clubnak köszönhetően egy elképesztő nyarat tölthettem Tajvanon. Édesapám a Szegedi Lions Club tagja, így szüleimtől hallottam erről a csereprogramról még 3 éve. Ez már a harmadik kiutazásom volt, de biztosan mondhatom, hogy ez volt a legjobb a három közül.
A megszervezés elég könnyen ment Kende Lászlónak és apukámnak köszönhetően. Vízum nem kellett és mivel elég limitált lehetőségek voltak repülőjeggyel kapcsolatosan, így az is gördülékenyen zajlott. Emellett felvettem a kapcsolatot a másik magyar kiutazóval (Iván Andrással), így közösen repültünk és vészeltük át az átszállás hosszú óráit. Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy nagyon sokáig nem tudtam, hogy ki lesz a fogadó családom, szóval ettől nem kell megijedni.
Még nem láttam ilyen szervezett, profi táboroztatást mint ami itt Tajvanon volt. A fogadó családom nagyon aranyos volt, ilyen vendégszeretetben még szinte sose részesültem. Reggel 9 órától este 11 óráig jártuk a vízeséseket, régi városkákat, utcákat, piacokat. Minden tajvani ember végtelenül kedves, érdeklődő és imádják a külföldieket. (Náluk az tök normális volt hogy anélkül, hogy ismertek volna minket oda jöttek selfiet és képet csinálni.) Még egy nagyon tipikus dolog van, hogy állandóan esznek. Hihetetlen mennyiségben és persze neked is ki kell próbálnod mindent, de nagyon érdekes mert csak helyi ételeket esznek (osztriga omlettől a babos csokis sütiig minden finomság van). Gyönyörű templomokat láttunk, múzeumot, tengerpartot, hagyományos esti piacot. Volt hogy elmentünk rákot halászni vagy egy felhőkarcoló tetején úszkáltunk a medencében. Volt hogy elmentünk kisebb hegyet mászni vagy sétálgattunk Taipei belvárosában.
Mivel Tajvanon a szervezés úgy van, hogy 3 nap család, aztán 7 nap tábor és újra 3 nap család, így a fogadó tesók is jöttek a táborba (így 60-an voltunk). Érdekes volt így a tábor mert voltak olyan programok amik nem annyira helyiek (pl. paintball, vidámpark vagy egy aqua park), de ettől függetlenül nagyon élvezetes volt. Voltunk kisvasutazni, pineapple cake-et sütöttünk, rizst ültettünk, édesburgonyát sütöttünk tüzön vagy agyagoztunk. Viszont az nagyon érdekes volt, hogy mennyi mindent adtak nekünk. Minden nap valamelyik Lions tag eljött a hotelunkba és hozott vagy görögdinnyét, vagy rengeteg édességet, chipset, volt hogy rántott csirkemellcsíkokat is adtak nekünk este 11 órakor. A táborban kaptunk két pólot (amit a tábor ideje alatt viselni kellett), táskát, baseball sapit és még rengeteg apróságot. De volt olyan, hogy esett az eső és féltek hogy megfázunk a vizes cipőnkbe, így mindenkinek vettek papucsot. Tényleg nagyon kedvesek voltak mindenkivel. Továbbá az is nagyon meglepő volt, hogy minden ebédünk és vacsoránk valamilyen étterembe volt, amit valamelyik Lions tag fizetett ki, szóval eszméletlen sok pénzt, időt és energiát fektettek “belénk”. Ami nagyon furcsa az az időjárás. A 37 fok és 75%-os páratartalom az a normális idő, szóval csak nagyon kevés ruhát használtunk eleve amiatt is mert a táborba a pólókat kellett hordani. Meglepetésünkre túléltünk egy tájfunt és egy 6-os erősségű földrengést is, de senkinek nem esett baja.
Összességében tényleg nagyon jó szívvel ajánlanám mindenkinek, mert tényleg annyira hihetetlenül más világ, de gyönyörű. Tényleg rengeteg szervezés áll a tábor mögött és ez nagyon értékessé tette a tábort is mindenki számára.
Nagyon meg szeretném köszönni a Lions Clubnak (és főleg Kende Lászlónak), hogy eljuthattam ide és egy tényleg életre szóló utazásban lehetett részem.
Nagyon szívesen válaszolok bármilyen kérdésekre, mert tényleg van miről mesélnem annyi mindent láttunk, tapasztaltunk.
Sok szeretettel és bátorítással:
Mimi
Beszámolók éves bontásban
- 2024-es beszámolók
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions Clubok eseményei
Meghívó a Monori-Vasadi Böllér Napra2025. február 22. 07:00 VII. Lions Jótékonysági PARTY ITALIANO
2025. február 28. 19:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.