Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Olivér

indulás: 2019. június 23.
vége: 2019. július 14.
ország: USA
tábor neve: Atlanta

Először is szeretném megköszönni ezt a csodás lehetőséget. Első kiutazó voltam, 17 éves fiú vagyok Szombathelyről. A lehetőséget anyukám egy ismerősétől tudta meg. Így a táborkeresést kicsit később kezdtem, de szerencsémre a georgiai tábor is később nyitotta meg szintén idén elsőként a jelentkezési lehetőséget. Így én voltam az első bejelentkezett táborozójuk. A jelentkezésem után a fogadócsaládom azonnal e-mailben jelentkezett. Számos levélváltás után kiderült, hogy a fiúkkal nagyon hasonló az érdeklődési területem, a szülőknek majdnem ugyanaz a munkájuk. Még a szüleimmel is külön leveleztek, már akkor megírták, hogy vettek nekem repülőjegyet, mivel 2 hétig leszek náluk, és elvisznek a nyaralójukba a Coloradoba is. A szervezés rugalmasan ment. A repülő út zökkenőmentes volt, már a Frankfurti reptéren találkoztam a németországi táborozótársammal - megismertük egymást a lions-os pólóról és hátizsákról!

A reptéren várt a fogadócsalád. Segítették a kapcsolattartásomat a családommal, pl. rögtön az elején kinti adatkártyát vásároltunk a telefonomba. Első napokban Atlantát mutatták meg, Coca-Cola múzeum, CNN, Stadion. A velem egyidős fiúval sportoltunk, kutyát sétáltattunk, mivel családi házas környezeteben laknak. Ezután elutaztunk a hétvégi házukba Coloradoba, ahol naponta túráztunk.

Érdekes volt látni pl., hogy a jávorszarvasok mennyire nem félnek az embertől. Nagyon tetszett, hogy a meleg ellenére néha megmaradt a hó és a kristálytiszta folyók milyen sebességgel ömlenek. A fogadócsaládom tökéletes volt! Később még a táborban is felkerestek, segítettek bevásárolni, mosni, ha valami hiányzott azonnal hoztak. Nagyon megszerettük egymást, azóta levelezünk, beszélünk.  Úgy tervezik, hogy jövőre jönnek hozzánk!

Visszautazás (Atlanta) után egy grillpartyn megismertem a többi táborozót, mert ezt a kinti táborszervező rendezte a házánál. A kiutazók angol nyelvtudása változatos volt. Másnap felvonultunk a függetlenség napi felvonuláson. (Élmény és büszkeség volt nagy magyar zászlót vinni!!).

A tábor Atalantában egy egyetem területén volt, de minden nap kirándultunk a klubtagok segítségével az államban. Ebben volt vidéki program vadásznál, vizes program motorcsónakázással, túrázások.

Az atlantai Mercedes-Stadion igazgatója is klubtag, ezért egy meccset nézhettünk a VIP kilátóból, ahol finom ételek vártak ránk. Mivel szeretem a sportot, ez is nagyon tetszett.

Természetesen segítettük a klub munkáját is: szemüvegeket tisztítottunk és szortíroztunk az adományokat, rászorultakat kísértünk körbe az állatkertben.  Volt, hogy előadást tartott egy afrikaiakat gyógyító szemész orvos. A felkészítőn kapott információk hasznosak voltak, jó, hogy vittünk elegáns ruhát is, mert nagyon jól jött a záró bankettvacsorán az elegáns étteremben.

Összegezve nagyon sokat kaptam a tábortól, számos barátom lett a világban, és megismertem az amerikai kultúrát és ételeket, a nagyvárosi és vidéki életet is.  

Kedves Lions Club! Nagyon szépen köszsönöm ezt a csodálatos lehetőséget és önzetlen segítségüket!

Görgényi Olivér


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

Lions szövetség eseményei

LIONS Konvenció 2025
2025. május 23. 10:00

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.