Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2022. Dániel

indulás: 2022. november 28.
vége: 2022. november 28.
ország: USA
tábor neve: USA

Kiutazásom sok élménnyel volt dús és mindezek felett élvezetes is volt. Nagyon hálás vagyok, hogy pár év várakozás után végre kijutottam a tengerentúlra.

Már rögtön a repülőtérre kiírva még Magyarországon, találkoztam centrumba tartó amerikai idős párral. Éppen azt mesélték mennyire tetszett nekik mi kis hazánk. szerencsére teljesen azonos járatokkal repültek szenátusba ahogy én is, így biztos voltam még abban, hogy jó helyen vagyok. Már ők is próbálták leírni azt, államok ennyiben más világ, mint Európa. de ezt igazán csak akkor tapasztaltam meg mikor még az égből megláttam mennyire hasonlít arra a világra nézd csak videójátékokban láttam.

Az első dolog, ami nagyon meglepett az a bánásmód volt az amerikai emberektől. Mert nem csak tették, hanem valóban nagyon kíváncsiak és emellett kedvesek és segítőkészek is voltak. egy sem volt olyan szaladtam, hogy ez nem lehetett volna elmondható. Második hatalmas eltérés a légkör volt ugyanis kiszámolva nem volt melegebb, mint akkor itthon viszont a páratartalom miatt (talán) nagyon fülledtnek volt érezhető.

Amint megtaláltuk egymást az vendéglátó családdal rögtön vissza is indultunk a repülőtérről High Ridge-be. Talán csak a rengeteg új élmény miatt egyáltalán nem éreztem magamon a jetleg-et annak ellenére, hogy a repülőgépen nem igazán tudtam aludni. ahogy mentünk az autópályán csak még jobban megvolt az az érzésem, hogy mennyivel másabb volt, mint az általam megszokott világ. összességében minden nagyobb volt az autók és az utak méretei is.

Még a megérkezésem napján elvittek egy autó találkozóra. Az autókon felül maga a tény is meglepő volt milyen gyakran történik egy ilyen esemény arrafelé. Mondták, hogy például volt ott egy hely, ahol szinte minden nap látni egy autó találkozót azok mindig más osztály alapján történik a találkozó. Ezután vagy 5 darab étterem drive through-ján Mentünk keresztül viszont az utolsó kivételével mindegyik zárva volt. A Család elmondása szerint, ez azért van mert az ottani tinédzserek nem igazán szeretne munkát vállalni és munkaerő hiányában zárnak be az éttermek. Engem az is meglepett, hogy egy blokkon belül voltak egymáshoz ilyen közel az étkezők.

Meglátogattuk Saint Charles városát, aminek számomra nagyon Nagy Britannia beütése volt kinézetre. ha jól tudom, Saint Louis egyik legidősebb városa. Július negyedikét megelőző este a család szomszédjával töltöttük, ahol már tűzijátékot is lőttek. Függetlenség napjának estéjén Egy középiskola területén megrendezett tűzijáték lövést néztünk meg.

A tábort hetekkel megelőzve volt alkalmam egy teljesen napon át megismerkedni azokkal a korombeliekkel, akikkel később a tábort töltöttem. Toni és Marie szervezett egy teljesen napos programot a St. Louis Union Station-ben ahol rengeteg különleges állat láthattam amikről eddig még csak hallottam de sosem láttam. A sok élmény mellett tökéletes csapatépítő lehetőség is volt.

Ezután lehetőségem volt igazi cowboyok általi bika lovaglás szemtanúja lenni. Érdekes volt látni, hogy milyen fiatalkorú cowboyok is résztvettek ezen a veszélyes eseményen. Ezután a befogadó családnak hála eljutottam  Grant birtokra ahol a világ legnagyobb lovait láthattam sok más különleges állat mellett.

A legjobban kiemelkedő dolog a sok élmény mellett számomra mégis az a hét marad főleg mikor Toni-val és a többi international student-tel együtt tölthettem az időm. A jó társaság mellett jó programok is voltak és fantasztikus klubokba látogatottunk el együtt. Sőt, egyszer egy katonai bázizra is elmentünk ahol magyar international katonával is találkoztam ami talán a legmeglepőbb volt számomra. Onnan is a legemlékezetesebb, amikor minden diáknak a saját otthona egyik sajátos ételét kellett elkészítse. Én személy szerint nem vagyok nagy konyhatündér így maradtam a rántott húsnál.

Úgy gondolom, mint az engem fogadó család mind a tábor vezetői és a többi kiutazó diák nagyon jó társaság volt. Nagyon élveztem a kiutat és nagyon hálás vagyok a lehetőségért.

(A beszámolót változtatások nélkül közöltük, írója írásában akadályozott! - A szerk.)

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.