2023. Boglárka

Az Olaszországban eltöltött 3 hét életem első Lions kiutazása volt, melyet sohasem fogok elfelejteni és életem egyik legjobb döntése volt, hogy részt vettem benne. Ez volt az első utazásom, ahova egyedül mentem, így sok mindennel kellett megbirkózni főleg az utazás során, de nem bántam meg, sokat önállósodtam, fejlődtem. Nyelvgyakorlás szempontjából szerintem a legjobb lehetőség volt elmenni a táborba. Minden résztvevő és minden szervező tökéletesen beszélt angolul, nyelvi problémákkal senki nem küszködött.

A legjobb dolog mégis az volt, hogy megismerhettem egy teljesen új kultúrát és egy csomó csodálatos embert.

A tábor, ahol én voltam Carpi nevezetű városban volt megszervezve. Ez Olaszország északi részén található közel Bolognához, Modenához és Milánóhoz sincs túl messze. A tábor szervezőinek köszönhetően egy percünk sem volt unatkozni. Minden nap színes programokat szerveztek nekünk. Megismerhettük a kultúrát, tradíciókat. Ellátogattunk Milánóba egy nap, voltunk strandon, a helyi nevezetességeket is megnéztük Carpin. A gasztronómiáról nem is beszélve...Minden nap luxusszállodához illő ételeket ettünk éttermekben, finom sütikkel vagy fagyival zárhattuk az étkezéseket.

Az Emilia tábor egy inkluzív tábor, mely azt jelentette, hogy a táborozók és táborvezetők között is lehettek látássérült vagy teljesen vak emberek. A mi táborunkban 1 vak és egy látássérült fiatal volt. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ők is ugyanolyan boldogok, mint mi, ők is részt vettek minden feladatban. Ebből fakadóan rengeteg ezzel kapcsolatos tevékenységünk volt, egyik nap Milánó mellé utaztunk, vakvezetők kutyák otthonához, ahol megfigyelhettük, hogyan tanítják be ezek a kutyákat. Nagyon megható volt látni az aranyszívű kutyusokat. Másik nap Bologna mellé utaztunk egy Baseball pályára, ami nem akármilyen volt, hiszen az egész sportpálya vakoknak volt kialakítva. Az egész játék nekik volt megszervezve és mi is kipróbálhattuk bekötött szemmel játszani a játékot...Furcsa volt, de nem bántam meg hogy ilyenben is részt vehettünk. Megértettem, hogy ők is ugyanolyan teljes értékű életet élhetnek, mint mi, ami szerintem fantasztikus. Részt vehettünk egy „sötét vacsorán” is, ahol bekötött szemmel kellett elfogyasztani az ételt, az elején azt sem tudva, hogy mit eszünk. Egyik nap egy vak hölgy látogatott el hozzánk a kutyájával. Érzékenyítést tartott nekünk, mely igen hatásos volt, hiszen mindenkinek potyogtak a könnyei. Akkor éreztem azt, hogy ebben a táborban mennyire de mennyire csodálatos emberek vannak, és hogy hiába a világ különböző részéről származunk, az emberi érzéseink mennyire egyformák.

Ha jellemeznem kéne a tábort 3 szóval: az a szeretet, elfogadás, és egyenlőség lenne.  A táborozókkal megtaláltuk a közös hangot és életre szóló barátságok alakultak ki. Mindenki rendkívül segítőkész volt, ha valakinek valami bántotta a lelkét meghallgattuk egymást, segítettünk egymásnak.

A táborvezetők szintén mindent megtettek, hogy jólérezzük magunkat. Voltak szabályok, melyeket be kellett tartani, de senki sem érezte magát szorongva semmi miatt.

Lions Klubtagokhoz méltóan részt vettünk önkéntes munkákban is. Egyik nap egy parkot tisztítottunk meg a szeméttől.

Találkoztunk a helyi Lions klubokkal, akikkel nagyon jókat szórakoztunk és belepillanthattunk az igazi olasz mentalitásba, hagyományokba.

Egyik este egy villát béreltek ki nekünk ,ahol mindenki a saját nemzetének zászlójával vonult fel ,a saját himnuszával. Ezt egy nagy party követte, ahol mindenki szórakozhatott. Ezt egy 5 fogásos vacsora előzte meg.

A tábor utolsó napján búcsúvacsorát tartottunk, melynek végén mindenki potyogó könnyekkel búcsúzkodott. Aláírtuk egymás pólóját kis üzenetekkel, melyek örök emlékek lesznek.

A családnál töltött idő is fantasztikusan telt, ellátogattunk Velencébe, Firenzébe és a tengerpartra is. Nagyon-nagy szeretettel fogadtak, otthon érezhettem magam.

Nagyon szépen köszönöm ezt a lehetőséget, hiszen minden percét szerettem.

Ha lenne lehetőségem újra utazni, mindenképpen részt vennék benne.

Képgaléria