2023. Liza

Girhiny Liza vagyok, Írországban töltöttem el kettő hetet a Lions szervezésében. Itt a tábor előtt, sajnos nem volt fogadó családnál töltött időszak. Az előző táboromban, Olaszországban egy hetet töltöttem családnál, ahol a 'testvéremmel és unokatestvéreimmel' töltött napok során betekintést nyerhettem egy olasz nagy család mindennapjaiba. Itt ezt nagyon hiányoltam.

Írországban húszan voltunk cserediákok, tizenegy nemzetiség, akikből egy jó kis csapat alakult.

A tábor helyszíne Waterford, ahol 10 napot töltöttünk el. Sok programunk volt. Több napon jótékonykodtunk. Egyszer egy fogyatékossággal élők otthonába mentünk, ahol kigyomláltuk a kertet, hogy újra tudják használni. Egy iskolát is átköltöztettünk, könyveket pakoltunk, termet rendeztünk be. Felfedeztük a környéket biciklivel, gyalog és busszal. Ellátogatunk Cork-ba, ahol egy régi börtönt néztünk meg.

Waterford-ban a szállásunk igen kényelmes volt, hisz mindenki saját, egy ágyas szobát és fürdőszobát kapott. Nagyon zavaró volt azonban, hogy nem volt egy közösségi helyiség ahol össze tudtunk volna gyűlni vacsora után. Mivel a szabály az volt, hogy egymás szobájába tilos bemenni, így minden este kint ültünk a parkolóban a hidegben, esőben. Nem volt a legjobb a kommunikáció a szervezők és a gyerekek között, ami néha igen megnehezítette a dolgunkat. A napi program után közös helyiség nem lévén, egyedül ücsörögtünk a szobáinkban és vártuk a következő, telefonon érkező utasítást. Órákig vártunk néha, hogy kapjunk valami információt, például a vacsoráról, aztán meg 5 perccel előtt szóltak, hogy gyertek. Így igen sok volt a késés, mert a zuhany alól igen nehezen látod a telefonodat. Az ételek mennyisége kevés volt, és nem laktató. Az olasz fiú például bevásárolt és éjjel főzött magának pestós tésztát, olyan éhes volt. Én egy fél évig nem fogok enni szendvicset, mert 2 héten át minden nap azt ebédeltünk. Az jó ötlet volt, hogy minden este más nemzetiség főzött, de a napi program után, egy elszeparált konyhában készítették a vacsorát, mi meg egyesével gubbasztva vártuk a szobánkban a telefonos értesítést.

Nagyon sok drága időt töltöttünk egyedül, a rossz szálláshely választás és a szoba szabály miatt.  (Előző években terhes lett egy lány, ezért féltek ennyire. De akkor miért nem húzzák meg a résztvevők korhatárát 18 évnél?)

Az utolsó 4 napot Dublin-ban töltöttük, ami nekem a legjobban tetszett. Város nézéssel kezdtünk egy idegen vezetővel, aki nagyon érdekesen ismertette meg velünk a különböző épületeket, a történelmet. Felültünk egy kétéltű járműre, ami körbe vitt a városon és még a folyóba is belehajtott, megmutatta hogyan alakul át könnyen egy autó hajóvá. Az egész nap gyönyörű volt, a szervezők sajnos nem így gondolták és 3 nappal a tábor vége előtt, kaptunk a fejünkre. Mindannyian meg voltunk lepődve, hogy ezt miért is kapjuk, mert mi egyáltalán nem éreztük valósnak amit mondtak nekünk. A lecseszés tárgya az volt, hogy nem vagyunk egy összetartó csapat és az előző évekhez képest mi semmik vagyunk. Ezt így hallani az utolsó 3 napban, igen fájdalmas volt. Főképp úgy, hogy mi gyerekek tényleg nagyon jól éreztük magunkat, és a szerencsétlen, nem a közösség építését szolgáló szervezés ellenére jó kis csapattá váltunk. Ezek a megjegyzések elrontották a hangulatunkat és rossz szájízzel távoztunk Írországból!

Összességében, azonban – a sok nehéz pillanat ellenére – jól éreztem magam. Ha ki kellene emelnem a legjobb dolgot, akkor egyértelműen a cserediákokkal való kapcsolatomat emelném ki. Úgy érzem igen összetartottunk és jó barátságokat kötöttem. Biztos vagyok benne, hogy a következő nyáron lesz kit meglátogatnom Európán belül.

Nagyon köszönöm a Lionsnak, hogy ismét részt vehettem ebben a programban!