Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2023. Eszter

indulás: 2023. július 03.
vége: 2023. július 23.
ország: Olaszország
tábor neve: Olaszország

Idén, 2023-ban lehetőségem volt eljutni a Campo Vesuvio nevezetű táborba, Olaszország Vezúvjának közelébe, ahol egy három hetes elfelejthetetlen élményt szerezhettem. A táborba előzetes jelentkezéssel tudtam bejutni, még a tavalyi év decemberében le kellett adnom a jelentkezésemet, amit március körül el is fogadtak, így megtudtam venni hamarabb a repülő jegyeket.

A tábor július 3-tól július 23-ig tartott, összesen három hét volt, amiből egy hetet a fogadó családnál töltöttem, a maradék két hetet pedig már a táborban a világ összes pontjáról érkező fiatallal és a három olasz táborvezetővel, illetve az egyedüli tábor igazgatójával. Mint kiutazó diákok összesen 15-en voltunk 12 különböző országból; Norvégia, Finnország, Dánia, Hollandia, Franciaország, Lengyelország, Törökország, Szlovénia, Mexikó, Németország, Indonézia és Magyarország. Így nem csak Olaszországot ismerhettük meg a tábor által, hanem ezeket az országokat is a színes nemzetiségek miatt.

Az első nap a gépem délután érkezett Nápolyba, ahol a fogadó család már egy hatalmas’’Benvenuti Eszter’’ feliratos táblával fogadott. A család Salernoban lakott, így aznap este tettünk egy sétát a belvárosban. Minden nap különböző autentikus ételeket fogyasztottunk, mint például: Parmigiano bufala mozzarellaval, paradicsomos szardíniás tészta, házikészítésű pizza, kagylós tészta, kuszkusz és paradicsomos tészta. A héten sok helyre vitt engem a család, voltunk kétszer a strandon, ahol olasz zenék szóltak és röplabdáztunk, voltunk Vietri-ben, egy kisebb városban, ahol egy kerámia gyár található, így a város minden része különböző színesre festett kerámiával volt díszítve, illetve a Paestumhoz is elvitt a család. Esténként a nagyobbik lánnyal voltam egy közeli kisvárosban, Baronissiben, ahol szórakoztunk a lány barátaival éjfélig. Volt, amikor elmentünk egy olasz szendvicsezőbe vacsorázni, illetve olyan is, hogy a kisváros egy híres fagyizójába mentünk fagyizni, ahol életem legfinomabb pisztáciás fagyiját ettem. Esténként Baronissi szélén egy vidámpark nyitott, ahova özönlöttek az olasz tinik, ahova persze mi is mentünk kétszer. 

Nagyon jól éreztem magam a családnál is, hiszen Olaszországot ilyen oldalról megismerni egy külön élmény, egy igazi olasz családdal élni a mindennapjaidat, felejthetetlen. Az utolsó nap a családnál búcsút vettem mindegyiküktől miután kivittek a tábor helyszínére: Cava de’ Tirreni városába.

A tábor első napján mindenki hozott egy PowerPoint előadást a saját országáról, így ezzel el is húzódott a nap. Egy katolikus szállóban voltunk, Franciscan Sanctuary néven, ahol a szakácsok a nap minden időpontjában 2-3 fogásos olasz autentikus étellel vártak minket. A táborral sok helyet meglátogattunk, beleértve a Lions programokat is, például amikor megnyitották másnap a tábort az egész egyesület ott volt, mi is bevonultunk a zászlóinkkal, ahol nagy tapssal fogadtak minket, vagy amikor elmentünk pizza estre a Lions klubtagokkal, legtöbbjük beszélt angolul, szóval velük is tudott szabadon bárki beszélni.

Cava de’ Tirreniben sokszor tettünk egy nagy sétát, így meg is látogattuk a város polgármesterét, illetve számtalanszor bevásároltunk magunknak, vagy amikor vonattal egy másik városba kellett utaznunk, a vasútállomásig egy nagy sétába került az út. Meglátogattunk egy palotát, Villa D’Ayala néven Valva városában, ahol sok gyönyörű szobrot láthattunk, majd aznap délután egy gyógyfürdőben pihentünk közösen. Elmentünk Materába, ahol, mint kiderült számos filmet forgattak, egy egész napot erre a városra szántunk ugyanis busszal 3 óra volt az út. Salernoba és Vietribe is ellátogattunk egy napon, ahol a kerámiagyárba be is mehettünk, illetve vehettünk különböző kerámia díszeket.

Aztán eljött a kedvenc napom, amikor Casertába mentünk, egy királyi palotába és annak kertjébe, ami életem egyik legszebb helye volt.

Pompeibe is elmentünk, ahol 38° volt, így valamennyien émelyegtek és egy lány is napszúrást kapott, szóval az egyik napot muszáj volt kineveznünk pihenőnapnak. Avellinoba, Abbazzia Benedettinaba is ellátogattunk, valamint az utolsó napokat Nápolyba töltöttük, ahol a főutakon elhelyezkedő boltokba is mentünk, illetve ott ettük életünk legfinomabb pizzáját, hiszen Nápolyban született a pizza és ott is a legfinomabb ezek szerint.

Utolsó nap könnyes búcsút vettünk egymástól, hiszen ez a tábor megmutatta nekünk, hogy ennyi egyidős diák a világ összes pontjáról két hét alatt mennyire össze tudott kovácsolódni, mindannyiunk igazi életre szóló barátokat szerzett, így bárhová utazunk, valakire mindig számíthatunk most már.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.