Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2023. Korina

indulás: 2023. november 08.
vége: 2023. november 08.
ország: Kanada
tábor neve: Kanada

A kiutazásom az eddigi egyik legjobb élményem volt.

Eleinte nagyon izgultam, hogy egy másik kontinensre “másik világba” megyek, de mint kiderült ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Nekem ez volt az első utazásom a Lions Club által és a szüleim nélkül.

A repülőutamat odafele kicsit rosszul éltem meg, viszont az segített benne, hogy ketten mentünk innen Magyarországról, ráadásul egy klubból. Mátéval már a kiutazás elött felvettük a kapcsolatot, így már nem idegenként ültünk egymás mellett. Még mindig bennem van az az érzés, hogy próbálok kilátni az ablakon 9 óra út után és megpillantom Kanada csodás látványát, felemelő volt.

A fogadó családdal a találkozásunk előtt is leveleztünk már, akkor is nagyon szimpatikusak éreztem őket. Mikor megérkeztem már ott vártak a repülőtéren és nagyon segítőkészek voltak végig mindenben, főleg, hogy a fogkefém otthon maradt... így azonnal vettek is nekem egyet.

Egy velem egyidős francia nemzetiségű lánnyal voltam fogadva. Vele is a találkozásunk előtt felvettem a kapcsolatot, nagyon sokat leveleztünk, beszéltünk. Így már ismerősként és izgatottan fogadtuk egymást.

Három és fél hetet tartózkodtunk a fogadó családnál, ők nagyon sok helyre és programra elvittek minket. Befogadtak a családjukba és szinte unokáikként kezeltek.

A tábor 9 napos volt, ezt a pár napot nevezném a kint tartózkodásom legjobb időszakának. Egy viszonylag kisvárosi életből mindannyian egy tanyára érkeztünk, ami számomra egy új tapasztalatot adott. Külön faházban kaptunk helyet lányok-fiúk. Mindenkivel nagyon szoros barátságba kerültünk. Közös Instagram csoportunk azóta is megvan és folyamatos a kapcsolattartás közöttünk. Örültünk neki, hogy megadatott ez a lehetőség, hogy ott lehetünk és közösen élhettünk át jobbnál jobb élményeket.

A kanadai tábort, ahogy ezt ott megtudtuk, a különböző kisebb és nagyobb Lions Clubbok tartják fent. Ez azt jelentette, hogy ők anyagilag is, hideg-meleg étellel is támogatták a tábort, a programokat és a résztvevőket. Minden nap másik klubbot látogattunk meg, vagy ők jöttek a táborba hozzánk. Számomra nagyon érdekes és szembetűnő volt az emberek érdeklődése a program iránt, irántunk. Mindenhol kedvesen és szeretetteljesen fogadtak. Érdeklődve hallgatták a különböző országból és kultúrából jött fiatalok beszámolóját.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.