2023. Regő Gyula

A Lions idén 2023-ban is megrendezte cseretáborait. A lista hosszú volt, végül választásom Boston USA-ra esett, amit nagyon nem bántam meg.

Ez volt életem első Lions cseretábora. Nagyon izgatottan vártam a kiutazást. A baráti körünkben sokan tagjai a helyi Lions club-nak és az ő gyerekei rendszeresen utaznak külföldre. Anyukám eredeti célja a tagsággal az volt, hogy gyerekei 2 tesóm és én tudjunk utazni külföldre, ezért lettünk tagok. Apukám egyik kollégája dr. Rácz Imre volt az akkori elnök, amikor mi tagok lettünk. Imrével nagyon jó kapcsolatot ápoltunk előtte is és ő bíztatott bennünket, hogy legyünk tagjai a club-nak. A gyűlésekre járva, meg folyamatosan segítve a helyi club-ot rájöttünk, hogy nagyon jó közösség épült a Lions club köré és nagyon szeretünk tagjai lenni.

Szerencsére a helyi club tagjai nagyon segítőkészek voltak és minden problémát segítettek azonnal megoldani. A magyar szervezőség a legjobb. Nagyon segítőkészek, bármi problémám volt azonnal segítettek. Aktívan részt vesznek a szervezésben, szívügyüknek tekintik, hogy fiatalok utazhassanak külföldre. A jelentkezés nagyon egyszerű volt, a Lions hivatalos oldalán fent van az összes dokumentum, amit ki kell tölteni és elküldeni. Kell a helyi elnöktől aláírást szerezni, de azt meg szokták adni. Szerintem a szervezés itthoni része a könnyebbik része a dolognak.

A szervezés legnehezebb része, a fogadócsaláddal és a táborigazgatóval való egyeztetés volt. A táborigazgatóval már márciusban elkezdtem a levelezést. Eleinte készségesen segített addig, amíg át nem utaltuk a tábordíjat (megjegyzem, hogy küldött egy dokumentumot, amit apukámmal közösen 3 óránkba telt megfejteni, hogy hogyan kellene átutalni a tábordíjat. Kértem Bill segítségét, de nem volt hajlandó segíteni). Bill nemcsak velem volt ilyen, sokan panaszkodtak, hogy nem válaszolt a leveleikre. A host family-t a kiutazásom előtt 1,5 héttel tudtam meg, hogy kik lesznek. Velük eleinte nem volt egyszerű a kommunikáció, mivel kiderült, hogy egy idős házaspár és nem nagyon értenek az informatikához, de mi megtanítottuk nekik, hogy hogyan kell használni a programokat. Azóta levelezünk velük. A táborvezetővel a szervezés katasztrófa volt, sok álmatlan éjszakát okozott nekem, a passzivitása. Táborban találkoztam vele személyesen és egyáltalán nem egy segítőkész ember (ünneprontó típus).

Az utazás megszervezése nem volt a legnehezebb rész (ha Bill segítőkészebb lett volna, akkor sokkal gördülékenyebb lett volna), de sikerült megoldanunk. Nagyon jó légitársasággal utaztam. A vízum nem volt olyan bonyolult, a hivatalos weboldalon beregisztrál az ember kifizet néhány ezer forintot és pár napon vagy héten belül küldik a vízumot. Figyelni kell arra, hogy van egy aktivációs email, azt vissza kell igazolni, mert ha nem tesszük meg, akkor nem kapunk vízumot (húgom járt így és neki gyorsított eljárásban kellett vízumot igényelni előző este, ami közel 200$-ba került).

USA-ba való utazásnál tapasztalatok/tanácsok, amit fentebb leírtam. Vízum kell, mert nem engednek be. Legyen érvényes útlevél. Nyugodtan lehet Lions pólóban/sapkában utazni, a boarding-nál sokkal rendesebbek lesznek. Az amerika határon van még egy ellenőrzés, hosszasan faggatott az ellenőr, aztán mondtam, hogy „Lions youth exchange”, egy pillanatra elhallgatott és mondta „ok you can go” (nem vészes egyáltalán ez az ellenőrzés, én talán ettől tartottam a legjobban).

Nagyon barátságosak voltak az érkezéskor, egyszerűen nem lehetett eltéveszteni a hatalmas Lions táblájukat. Nagyon aranyosak voltak, rengeteget nevettünk, meg beszélgettünk már akkor is. A host family-vel ott találkoztunk először és amikor befutott az összes repülő, akkor készítettek egy nagy csoportképet és mindenki mehetett a családhoz.

A kedvenc részem az egész utazás során a családdal eltöltött idő volt. Én a west coast-ra kerültem (mi így hívtuk), Springfield mellett voltunk 20 percnyire a Congamond Lakes tavak környékén. Eleinte nagyon tartatottam, hogy kiszúrtak velem a vidékkel, de szerintem jobban jártunk, mint akik a városban voltak. Hárman mentünk a vidékre és 2 családnál voltunk. Volt Marth Holladiából, Roberto Olaszországból és én Magyarországról. Én Marth-tal közösen Pam-nél szálltam meg, Roberto Justine-nél volt. A programok közösek voltak hármunknak. Mindenhova 5-en utaztunk. Szerencsére egy elég jómódú családhoz kerültem, mindenkinek külön szobája volt. Pam-nak férje Mark nagyon kedves volt, sokat beszélgettem vele reggelente. Kiderült, hogy Európában majdnem minden országban jártak csak Magyarországon nem. Mark rendőr chef volt és nagyon sok story-t mesélt, amiket jó volt hallgatni.  Naponta minimum 2-szer voltunk étteremben, de nem ilyen fast food helyen, hanem rendes étteremben. Volt olyan nap, hogy a reggelit is reggelizőben fogyasztottuk el (Pam nagyon nem szeretett sütni és inkább étterembe vitt minket). Ennek külön örültem, mert nagyon tartottam tőle, hogy egész nap rossz ételt fogunk enni (voltam már Amerikában és az étel sokkal rosszabb mint itthon), de szerencsére az étel nagyon jó volt. Sokféle új ételt megkóstoltam pl csiga, kagyló, homár stb. ami itthon annyira nem népszerű a steak, ott zseniálisan jó. Nagyon sokat utaztunk (kb 300-400 mi is volt naponta) tényleg bejártuk a környéket. Voltunk Rhode Island-on, Vermontban, New Hempshire-ben és sok más helyen is. Az utazást nagyban segítette, hogy egy ford f150-nel utaztunk. Mindig nagy álmom volt a híres f150-ben utazni és most meglett. Eszméletlen kényelmes és nagy, mindent elviszel amit csak akarsz. Nagyon irigylem az amerikaiakat, hogy nálunk ilyenek vannak. Voltunk igazi amerikai kerti party-n, ami pont olyan, mint a filmekben. A tóvidék mellett voltunk és érdekes volt belelátni az igazi amerikaiak életébe, hogy egész nap motorcsónakoznak, meg jetski-vel száguldoznak. Sikerült kipróbálni a tube-ot, amit fánknak hívunk itthon. Érdekes nagyon ahogyan élnek és nagyon irigylem őket, hogy egész nap tudnak motorcsónakozni. Kimennek a tóra a speed boat-tal és órákon át száguldoznak. Csodálatos v8-as motorcsónakok zengik be a tavat napkeltétől napnyugtáig. A programok nagyon jók voltak, néha egy kicsit túl gyerekesek (szerintem), de mondták, hogy amíg meg nem érkeztek úgy tudták, hogy én 16 vagyok. Ők régóta fogadnak diákokat és mindig 16 éveseket kaptak, de most voltunk ketten 19 meg Marth 20 volt. Mondták, hogy sokkal jobban élvezték, hogy „felnőttekkel” voltak, minthogy gyerekekkel.

A 10 napos családdal eltöltött idő után jött egy 7 napos tábor. Szerintem ez is fantasztikusan jó volt. Nagyon jó közösség alakult ki a táborozók között, például ma este akarnak egy csoportos hívást, meg szeretnének Görögországba menni 1 hétre a nyáron. A programok jók voltak nagyon, voltunk moziban (a Barbie filmet néztük), víziparkban, Harvardon, MIT, State House, ahol a Senatorral is találkoztunk (és igen olyanok, mint a House of Cards sorozatban). Mivel amerikában nagyon népszerű a Lions ezért kimehettünk a Senator teraszára, ahova csak nagyon kevés ember mehet ki, a túravezetőnk is kérdezte, hogy kik vagyunk, hogy kimehetünk, mert ő sem járt kint soha. Sőt a state representative Carol Doherty is Lions tag és beszélgettem vele. Mondtam, hogy egyetemista vagyok és hogy mit tanulok és erre adott nekem névjegy kártyát, hogy ha itt szeretnék tanulni, akkor szívesen segít bejutni az egyetemre. Voltunk orvosi kutató laborokban, ahol élvonalbeli technológiákat láttunk és a jelenlegi fejlesztéseiket is mutatták, hogy miken dolgoznak. Voltunk robot bemutatón, mert robotika kar is van az egyetemen (ha tudtam volna, hogy ilyen komoly jó képzés van a robotikával kapcsolatban, lehet, hogy nem gyógyszerésznek tanulnék most). Nagyon jó volt belelátni az ottani képzésbe és most van jó összehasonlítási alapom az amerikai és a magyar egyetemekkel. Eszméletlen nagyok a különbségek.

Hatalmas élmény volt ez a 18 nap, nekem nagyon hiányzik. Egész nap programok voltak sokszor este 11-kor érkeztünk meg a szállásunkra, mert addig tartottak a programok. Nagyon sok új barátom lett. Mondtam is a szervezőknek, hogy most már bárhova mehetek Európában 1 barát lesz ott. Rengeteg új tapasztalattal jöttem haza. Beleláthattam hogyan élnek ténylegesen az amerikaiak, részese is lehettem. Nagyon sok különbség van a magyar és az amerikai gondolkodás között (őszintén nekem sokkal jobban tetszik az amerikaiak hozzáállása egymáshoz. Sokkal barátságosabbak és órákat lehet bárkivel beszélgetni. Ami nagyon meglepett, hogy nem irigyek (vagy nem mutatják ki, mint a magyarok). Sokkal segítőkészebbek (lást Carol Doherty, és ezt nem csak a formaiság miatt mondják). Viszont sokkal kövérebbek. Alig mozognak, egész nap a kocsiban ülnek és utaznak, meg sok rossz ételt fogyasztanak. Azt is érdekes volt látni, hogy mindenkinek van fegyvere viszont nincsenek kerítések és a magán birtokot nagyon védik pl: nem hajtottunk fel valakinek a kocsibeállójára, hogy megforduljunk, mert simán kijönnek és fegyvert rántanak. Alapból nagyon barátságosak, és nincs szükség fegyverre (mi nem láttunk fegyvert senkinél, csak mondták, hogy van otthon). Nagy különbség a méretek. Minden sokkal nagyobb pl az autók, a boltok, a házak, minden sokkal nagyobb.

A szervezés a magyar részről szerintem a legjobb. Mindig segítőkész volt Fésűs András (régebben Kende László segített nekem, ő is nagyon segítőkész volt). Az amerikai részről Bill munkája borzalmas. Nagyon remélem, hogy leváltják vagy valamit beszélnek vele, mert sok probléma volt a munkájából fakadóan. Eleinte nagyon féltem a kiutazástól, mert semmit nem tudtam, hogy mik, meg hogyan lesznek (húgom Colorado-ba utazott és ő március óta beszélgetett a host family-vel), én meg az utazás előtt 1.5 héttel tudtam meg, hogy lesz hol aludnom. Ezen az oldalon dolgozhatnának a Bostoniak. A programok viszont jók voltak nagyon.

Szeretném megköszönni Fésűs Andrásnak a segítséget. Nagyon nagy élmény volt, jövőre is szeretnék utazni valahova. Nagyon sok új dolgot láttam, tapasztaltam és ami a legnagyobb céljaim voltak minden beteljesedet, köztük, hogy javítsak az angol tudásomon, megismerjem az igazi amerikai életet, és sok új tapasztalattal és baráttal térhessek haza.

Képgaléria