Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2023. Bence

indulás: 2023. november 09.
vége: 2023. november 09.
ország: Ausztria
tábor neve: Ausztria és Olaszország

Második alkalommal vehetem részt Lions Cseretáborban. Ezútal Ausztria és az olaszországi Dolomitok volt az úti cél a "Dolomites without Borders" tábor keretein belül. A szervezők felől elvárás volt a minél környezetkímélőbb utazási mód, így a fogadócsaládomhoz vonattal érkeztem. A család egy karintiai kisvárosban, St. Veit an der Glan-ban élt, a vonatutam Bécsből közvetlenül ide vezetett. A parkolóban már várt rám újdonsült „apukám”, illetve a szintén náluk vendégeskedő fiú Hollandiából. Már az első nap nagyon hamar jó kapcsolatba kerültünk, mind a családdal, mind a holland fiúval. Minden igazán természetes volt, mintha otthon lettünk volna. Segítettünk a főzésben, apróbb ház körüli munkákban. Rengeteg programunk is volt: sokat bicikliztünk a környéken, várakhoz, tavakhoz látogattunk el, sőt még horgászni is elmentünk. Voltunk a Wörthi-tónál, ellátogattunk Klagenfurtba, illetve Gratz-ba is. Az egy hét nagyon gyorsan eltelt, de biztosan fogunk még találkozni a családdal. Kívánom, hogy mindenki ilyen jó helyre kerüljön.

A következő két hét már az olaszországi Dél-Tirolban folytatódott. Ide is vonattal érkeztünk. Első átszállásunkig ráadásul a MÁV szolgáltatását élvezhettük, ám Lienz-ből már egy olasz társasággal utaztunk tovább. Vonatozásunk egyébként többnyire zökkenőmentes volt. A toblach-i vasútállomáson (itt volt a táborunk) már vártak ránk a szervezők. Innen körülbelül három perc sétával a szállásunkon is voltunk, ahol lepakoltunk és elfoglaltuk a szobákat. Egy szálloda jellegű helyen laktunk, négyfős szobában, ahol kedvencem a teraszunk nyújtotta kilátás volt.

A tábort alapvetően egyfajta megosztottság jellemzett, ami már az első napon érezhető volt. Sajnos nem egy helyen volt mindenki elszállásolva, illetve az udvaron kívül nem igazán volt közösségi helyiség, ahol esténként összegyűlhettünk volna. Csapatépítős, ismerkedős programokkal sem készültek nekünk, így a kisebb társaságok, klikkek organikusan alakultak ki. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, ugyan kevesebb emberrel, de elképesztően szoros kapcsolatot sikerült kialakítanom. A nyolcfős csoporttal azóta is majdnem napi szintű kapcsolatban vagyunk. Volt, akikkel már rögtön a tábor után is tudtam találkozni, de a többiekkel is tervben van, hogy mielőbb meglátogassuk egymást. Ezt nehezíti, hogy csapatunk igencsak nemzetközi: Ukrajna, Törökország, Hollandia, Dánia, India, Magyarország.

Visszatérve a táborra és a programokra. Varázslatos helyekre vittek minket. A teljesség igénye nélkül: néztünk napfelkeltét a Dolomitokban, elbicikliztünk a festői Braies-tóhoz, de ellátogattunk Velencébe is. Maga a program nagyon sűrű volt, sokszor szívesen maradtunk volna csak úgy rácsodálkozni a tájra, de ez általában nem fért bele az időnkbe, azonban ez a feszített tempó tette lehetővé, hogy ennyiféle élményben lehessen részünk. Kétszer volt szabadnapunk, amikor önállóan fedezhettük fel a környéket. Ezt nagyon élveztük, volt, hogy egy-egy szervező is csatlakozott hozzánk.

Az egyik este egy kisvárosi fesztiválra is ellátogattunk. Az utolsó napokban úgy gondolom, hogy a klikkek kicsit megbomlottak és a záró estén már szinte mindannyian egyként búcsúztattuk a tábort. A záró ceremóniára a szervezők egy prezentációval, illetve kis videókkal készültek nekünk, ami remekül foglalta össze közös élményeinket, sokakat meg is siratott.

Összességében mind a fogadó családnál töltött egy hét, mind a kéthetes tábor kiválóan sikerült. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, új barátokat szereztem. Jó szívvel ajánlom ezt a tábort, kiváltképp azoknak, akik aktív kikapcsolódásra vágynak, nem riadnak meg egy hosszabb biciklitúrától vagy hajnali hegymászástól.

Ha ide jönnél készülj fel, hogy a tábor után egy darabig nem szívesen eszel majd pizzát vagy tésztákat. Itt szinte minden étkezés ilyesmi ételekből állt, de Olaszországban talán ez kevéssé meglepő.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.