Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2023. Lorett

indulás: 2023. július 07.
vége: 2023. augusztus 05.
ország: Svájc
tábor neve: Svájc

Az unokatatestvéreimnek már többször is volt lehetőségük utazni a programon belül. Ők javasolták nekem, hogy első utazásom alkalmával maradjak Európán belül. Ezen indokból választottam Svájcot, mint célországot, amit egyáltalán nem bántam meg. Magáról a táborról nem sok infó volt fent, szóval a tábori díj és a kiutazás időtartamának tudta nélkül jelöltem az első helyre. Később azonban kiderült, hogy a tábor teljesen díjmentes, a Svájcban töltött idő pedig összesen 4 hét. Ez 1-1 családnál töltött hetet és 2 hét tábort jelentett.

Én vonattal utaztam Zürichbe, ami ugyan nagyon hosszú volt, de a panoráma miatt abszolút megérte. Az első fogadócsaládom az állomáson várt, akikkel már korábban felvettem a kapcsolatot. Egy kanadai lánnyal voltunk közösen, akivel szintén már az utazás előtt elkezdtünk beszélgetni. Maga a család nagyon kedves volt. A fogadó szüleimnek volt 2 kis gyereke, akik velünk voltak a programok többségén, ahogy a fogadó anyukám (Michéle) családja is. Szerveztek nekünk egy üdvözlő partit, ahol rögtön meg is kóstolhattunk egy helyi tradicionális ételt, a fondüt. Maga a hét nagyon izgalmasan telt. Kétszer is voltunk St. Gallenben, megnéztünk egy vízesést, minigolfoztunk és meglátogattunk egy sajtgyárat. Háromszor is voltunk fürdeni, egyszer egy helyi természetes tónál, ahol rengeteget strand röplabdáztunk.

A Bodeni-tónál kétszer is voltunk, először a gyerekekkel majd pedig a fogadó anyukám öccsével, aki velünk egy idős volt. Második alkalommal a naplementében supoztunk és szintén röplabdáztunk. Sokszor volt, hogy Michéle tesói szerveztek nekünk programot, hiszen nekik több szabadidejük volt. Az egyik napot például Konstanzban, egy német nagyvárosban, töltöttük. Ezenkívül floorballozhattunk a fiúk csapatával, majd vacsorára megkóstólhattunk egy másik tradicionális ételt az älplermagronent (alpesi makaróni). Sokat kirándultunk, a fogadó szüleim elvittek minket arra a helyre, ahol eljegyezték egymást. Egy gyönyörű alpesi tóhoz, ahol béreltünk egy csónakot és hajókáztunk. Svájcban nagyon sok különleges sajt van, azonban a legjobb egy Appenzell nevű településről származik, amit volt szerencsénk meglátogatni. Ez egy tradicionális svájci hagyományokat követő település, ahol népi ruhát hordanak az emberek és alig érthető akcentussal beszélnek. Szerettem volna megismertetni a fogadó családomat a magyar ízvilággal, így készítettem nekik paprikás krumplit, ami az utolsó falatig elfogyott.

A második családom teljesen más volt mint az első, de legalább olyan csodás volt itt is a hetem, mint előtte. Egy idős párnál töltöttem a hetet Dél-Svájcban már egyedül. Ez a leginkább hegyekkel tarkított tartománya az országnak, ezért rengeteget kirándultunk. Mivel sok Lions tag lakott a környéken, így szinte mindennap másokkal utazhattam szebbnél szebb helyekre. Teljesen beutaztuk a környéket, megmásztuk a közeli hegyeket és még Olaszországba is elutaztunk. A fogadó nagyszüleim korábban már több fiatalt is fogadtak, nagyon jól éreztem magam náluk. Nekik is készítettem rakott krumplit, és ők is elkérték a receptet. Vonattal beutaztuk a déli területeket, amiből csodálatos kilátás nyílt a gleccserekre. Az egyik Lions tag vitt a táborba a cabriojával, azonban útközben megálltunk a Läderach csokoládégyárnál, ahol megkóstolhattuk Svájc egyik legfinomabb csokiját. A táborhoz érve találkoztam az első családommal, akik nagyon örültek nekem.

A tábor első két napja ismerkedéssel telt, sokat pingpongoztunk és röplabdáztunk az ismerkedős játékok mellett. Jó volt újra összefutni a kanadai lánnyal, akivel még az első hetemet töltöttem. Négy fős szobákba voltunk beosztva a hostelben, ami Rapperswil-Jonában helyezkedett el. Ez egy tó melletti település volt Zürich közelében. Nagyon zsúfolt volt ez a két hét, program követett programot, csak a hétvégéink voltak szabadok. Voltunk Zürichben, a reptéren, egy bányában, Heidilanden és egy science múzeumban. Természetesen rengeteget kirándultunk és még a másik svájci tábort is meglátogattuk. Az egyik legszebb program a Rheinfall látványa és az azt követő hajókázás volt. Izgalmas volt még a golfozás és a monostor látogatás is. Volt egy olyan nap amikor meglátogattak minket a Lions tagok és a fogadó családok. Ekkor előadást kellett tartanunk az országunkról, ezért érdemes ppt-vel készülni. Ha már Svájcban vagyunk akkor mi más lenne az utolsó napi program, ha nem egy sajtüzem és egy csokigyár. Kaptunk egy kanalat, amivel lehetett kóstolni a csokiszökőkútból. A hazaindulás napján én a korai busszal mentem Zürichbe, ahol a Lions tagok megvárták velem a vonatot, majd elbúcsúztak. 

Én az utazásom minden pillanatát nagyon élveztem és nagyon ajánlom annak, aki szereti az aktív programokat és szeret a friss levegőn lenni.

Jó tudni:

  • Előnyt jelentett, hogy én angolul és németül is tudtam beszélni. Az első héten a kanadai lány miatt angolul kellett kommunikálni, de az idős pár a második héten csak németül tudott beszélni. A tábori alkalmazottak miatt is előnyt jelentett a nyelv és összességében minden németül van kiírva, szóval mindenképpen előnyös a német tudás.
  • Ezenkívül érdemes ajándékot vinni a fogadó családoknak (Hungarikumok a fókuszban és egyéb helyi különlegességek) és akár főzni nekik valamit (szintén valami tradicionális magyar ételt).
  • A látogatási nap miatt pedig mindenképpen ajánlott a ppt és a magyar zászló.

Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

Lions szövetség eseményei

LIONS Konvenció 2025
2025. május 23. 10:00

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.