2024. Diána

A tábor ideje: 2024.07.07-24.

Idén nyáron csodálatos 17 napot tölthettem el Törökországban a Lions Clubnak köszönhetően. Az utazásom alatt egy hetet voltam fogadócsaládnál, majd 10 napot táborban. Ez volt a második cseretábor amiben részt vettem, és ezt is ugyanakkora (ha nem még nagyobb) élményként éltem meg, mint az elsőt.

A repülőm 2.5 óra késéssel érkezet meg Isztambulba, de a családom még az éjszaka közepén is ugyanakkor örömmel (és egy nagyon finom éjjeli reggelivel) várt engem. Rövidesen megismerkedtem újdonsült családom minden tagjával, majd az elkövetkező napokban velük közösen fedeztük fel Isztambult. Már az első napon elvittek a Boszporuszhoz, amely lélegzetelállítóan gyönyörű volt. A további napokban megnéztük a legfőbb látványosságokat: a Hagia Sophia-t, a Topkapı palotát (a régebbi szultáni palota), a Dolmabahçe palotát (újabbik szultáni palota), a  Galata tornyot, ellátogattunk az egyiptomi bazárba (ami hasonló a Nagy Bazárhoz, ám itt többnyire inkább teákat és fűszereket lehet kapni – ennek ellenére itt sikerült megvennem életem lámpáját, ami egy gyönyörű tipikus török mintázatú lámpa). Egyik napra egy török barátom is csatlakozott hozzánk, akit még a tavalyi horvát táborban ismertem meg. A családdal a kulináris élmények sem maradhattak ki: volt, amikor otthon készítettünk hagyományos ételeket, és volt, amikor a nagymama készített nekünk ínycsiklandó menüt.  Egyik este elmentünk egy étterembe, ahol tényleg mindenféle finomságot ettünk: próbálhattam sarmát (szőlőlevélbe tekert húsos rizs, amely az egyik kedvenc ételemmé vált), ali naziket (egy padlizsános bárányhusi), künefét (amely egy fincsi, nagyon édes barna desszert). Emellett az alkoholos italukat is megkóstoltam – a rakıt, amely szintén ízlett nekem J

Olyan jól kijöttünk a családommal, tényleg úgy kezeltek engem, mint a saját lányukat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen csodálatos emberekhez kerültem.

Hamarosan viszont eljött az elköszönés ideje, és megkezdődött a tábor.

A szállásunkon 4 fős szobákban voltunk elszállásolva, amely segítette is a barátságunk kialakulását. Már az első nap jóba lettem a török, olasz és lengyel szobatársaimmal. Az első délutánunk nagyrészt egymás megismerésével és bemutatkozós játékokkal telt. Ezt követően érdekes workshopokon vettünk részt, kirándulásokat szerveztek nekünk mindenfelé. Ellátogattunk az ország fővárosába Ankarába, ahol egy beszélgetést hallgathattunk meg a parlamentben, valamint megnéztük Mustafa Kemal Atatürk (a török köztársaság megalapítója) sírját. Egy másik napon elmentünk az egyik közeli szigetre és ott ugráltunk közösen a tengerbe, napoztunk, táncoltuk és never have i ever-t játszottunk. Máskor a közlekedési múzeumba mentünk el, ami annak ellenére, hogy eszméletlenül érdekes volt és nagyon pofás járgányokat láttunk, majd megpusztultunk a meleg időtől, amikor épp a kinti részen tartózkodtunk. Itt megjegyezném, hogy amennyiben te, aki olvasod a beszámolót, azon gondolkodsz, hogy elmenj a török táborba, egyrészt csak bátorítani tudlak rá, hiszen tényleg életre szóló élmény, másrész praktikus tippként mondom, hogy a nyári melegben egy legyező életmentő lehet. Úgyhogy akár viszel magaddal, vagy beszerzel egyet emlékbe onnan, a legyezőt én csak ajánlani tudom.  Egy további napunk fantasztikus programja volt az, amikor közösen a másik isztanbuli táborral elmentünk egy hajótúrára. Nekem őszintén szólva ez volt a kedvenc napom. Egész nap táncoltunk (a mi táborunkban már hagyománnyá alakult a Rasputin JustDance tánca, így azt is természetesen ellejtettük), napoztunk, a hajóról ugráltunk, úszkáltunk a tengerben, egymást lökdöstük a vízbe és egész nap nevetgéltünk. Másnap pedig a helyi Lions Club épületében tanulhattunk salsát, részt vettünk egy festős workshopon, hagyományos táncainkat tanítottuk egymásnak és egy hatalmas vacsorával zártuk a napot, amire a Lions Club tagjai készítettek mindenféle ízletes tradícionális ételeket. Természetesen a Nagy Bazárt (Isztambul ikonikus bazárját, ahol minden, is kapható, amit az ember csak el tud képzelni) sem hagyhattunk ki, így másnap ellátogattunk oda is, valamint a Blue Mosque-t is megnéztük. Emellett még mindenképp említésre méltó a „red and white night”, amit a török zászló színeiben töltöttünk. Ezen a fun kis estén betekintést nyerhettünk, hogy milyen egy tradícionális török esküvő, finomabbnál finomabb ételekkel tömhettük a bendőnket, és az addigra már összeszokott csapattal hülyéskedhettünk – az est fénypontjaként pedig együtt ugrottunk ruhástul a medencébe :)

A tábor záróprogramjaként pedig egy bemutatóval készültünk a fogadócsaládoknak. Erre hagyományos török táncokat tanultunk, valamint be is öltöztünk népviseleti ruháikba, amíg bemutattuk a kis előadásunkat. Emellett még salsa bemutatóval is készültünk nekik, valamint egy talent show-t is láthattak családjaink. Az ezt követő elköszönésnél mindenkinek könnybe lábadt a szeme, ahogy búcsút kellett mondanunk egymásnak. Ám tudom, hogy ez a búcsú nem örökre szól, és hogy tartani fogjuk egymással a kapcsolatot és biztosan látjuk még egymást (sőt, már tervezem is, hogy mikor tudnám őket meglátogatni).

Végül a táborozóktól is könnyes búcsút kellett venni, de velük kapcsolatban is biztos vagyok benne, hogy még találkozni fogunk a jövőben. (Azóta egyikükkel már találkoztunk is)

Összességében egy hatalmas és életre szóló élmény volt ez a tábor. Nagyon hálás vagyok érte a Lionsnek, hogy lehetőséget adtak rá nekem, hogy egy ilyen szuper táborban részt vehessek. És mindenkit csak buzdítani tudok rá, hogy válassza következő desztinációjaként Törökországot, ugyanis biztosan nem fogja megbánni. Már csak maga az ország is elvarázslóan gyönyörű, valamint a benne élő emberek is nagyon csupaszívek és vendégszeretőek.

Dankó Diána Lilla

Képgaléria