2024. Loretta

Idén nyáron az USA-ba azon belül is Michigan államba utazhattam a Lions cseretábor keretein belül. A táborba a jelentkezésemet még decemberben adtam le majd februárban igazolták vissza, hogy mehetek.

Július 25-én indultam Budapestről és július 26-án délben érkeztem meg Detroit repülőterére, Michiganbe így éjszaka repülve gyakorlatilag elkerültem a jetlag borzalmait. A repülőút zökkenőmentesen telt még úgy is, hogy Párizsban szálltam át, amikor már nagyban zajlott ott az olimpia. Detroitban a reptéren egy nagyon kedves és idős néni Roshni a fogadó anyukám várt rám és még két másik kiutazó lányra ugyanis a nála töltött kicsivel több mint két hetet egy olasz és egy spanyol lánnyal együtt töltöttük, akik egyébként 3 illetve 4 évvel fiatalabbak voltak nálam de ennek ellenére hamar megtaláltuk a közös hangot. Roshni elérhetőségeit már márciusban megkaptam de sajnos nem sok kommunikáció volt köztünk a kiutazásom előtt, viszont a másik két lánnyal már hónapokkal előtte felvettem a kapcsolatot és folyamatosan beszéltünk egymással, így nem izgultam.

Roshni igyekezett bemutatni nekünk az amerikai életet és szokásokat, nagyon sokat beszélgettünk az amerikai és az európai élet különbségeiről a gyakori autóútjaink során, hiszen rengeteget utaznunk kocsival az államon belül. Egyébként autó nélkül gyakorlatilag még boltba se tudtunk volna eljutni mert Roshni egy nagyon szép tipikus amerikai családi házas övezetben lakott mindenféle bevásárlóközpontól távol, a tömegközlekedés fogalmát meg gyakorlatilag nem ismerik arrafelé. Roshni nagyon segítőkész és odaadó volt mindig, igyekezett bevonni minket a mindennapjaiba és az életébe. Ezért volt, hogy elvitt minket a saját Lions Klubja által szervezett piknikre, ahol kipróbálhattuk milyen a tipikus amerikai hamburger. Részt vettünk az egyik ismerőse körülbelül 100 fős 70. szülinapi buliján, ahol saját névre szóló ültető kártyám is volt, természetesen rosszul gépelve a vezetéknevemet.

Meglátogattuk Port Huron városát és Frankenmuthot ahol úgy éreztük, hogy hirtelen Németországba csöppentünk, ugyanis az egy kis bajor falu gyakorlatilag. Frankenmouth híres még arról, hogy ott található a világ legnagyobb karácsonyi boltja, ahol végtelen mennyiségű karácsonyfadísz kapható. Még magyar matyóhímzéses gömböt is találtam. Így tapasztaltam meg, hogy milyen júliusban a karácsonyi hangulat.
Az egyik hétvégén a fogadó anyukánknak, Roshninak el kellett utaznia az állam másik felében található Grand Rapids városába egy Lions konferenciára. Természetesen mi is vele tartottunk, a közel 3 óra autóútra lévő városba, amit egyáltalán nem bántunk mert így volt lehetőségünk megismerkedni a többi kiutazó fiatallal még a tábor előtt, hiszen ők szinte mindannyian az államnak ezen a részén voltak fogadócsaládoknál. Ezen a hétvégén a többi fiatallal közösen elmentünk a híres Michigan tó partjaihoz, ami egyike az USA és Kanada határán található Nagy-tavaknak.
Ellátogattunk a Henry Ford múzeumba, ahol amerikai oldtimer autók voltak kiállítva és volt lehetőségünk menni egy kört egy igazi Ford T-modellel. Továbbá megnéztük a Greenfield Village múzeumot is, amit egy skanzenhez tudnék hasonlítani. Ott ízelítőt kaptunk a tradicionális amerikai építészetből és még amish emberekkel is találkoztunk.

Roshnival szinte minden nap valami nemzetiségi étteremben ettünk. Így történt, hogy próbáltam a japán, hawaii-i, mexikói, kínai, indiai, koreai és még afrikai ételeket is de természetesen az amerikai fast food éttermek sem maradhattak ki. Volt, hogy még a reggelit is egy tipikus amerikai reggelizőben fogyasztottuk el.

A Roshnival és a két másik lánnyal eltöltött több mint két csodás hét után következett a tábor. A tábor szálláshelye gyakorlatilag teljesen a vidéken volt az erdők mezők közepén egy gyönyörű tó mellett, így volt szerencsém megtapasztalni a michigani természetet is. Az egyhetes tábor alatt szuper kis közösség jött össze annak ellenére is, hogy a táborban először nagyon komor és szigorú hangulat fogadott minket a táboroztatók részéről, ami azért is volt nagyon fura mert a táborban a segítők gyakorlatilag velünk egyidős fiatalok voltak vagy akár még fiatalabbak is. A táborban sokféle különböző programokat szerveztek nekünk viszont a többségük kicsit gyerekes volt (szerintem). A michigani cseretábor felelősnek, Elvienek pedig hatalmas köszönet, hiszen rendkívül felkészült és segítőkész volt velünk. A tábor egész ideje alatt ott volt velünk és megpróbált nekünk elintézni mindent.

A tábor után a maradék egy hetet egy másik fogadó családnál töltöttem az olasz lánnyal együtt. A fogadó családnak volt egy 26 éves lánya, Isabelle, gyakorlatilag vele csináltuk a programokat. Voltunk baseball meccsen, illetve részt vettünk a híres Woodward Dream Crouise-on ami a világ legnagyobb autós felvonulása. Ezt tradicionálisan évente rendezik meg augusztus harmadik szombatján Detroit egyik főutcáján a Woodward sugárúton és minden évben körülbelül 40 000 amerikai izom autó vonul fel. Ez az este volt az egyik legemlékezetesebb számomra.
Természetesn nem hagyhattuk ki magát Detroit városát sem, ami nem volt messze hiszen a család Detroit külvárosában lakott. Rengeteg időt töltöttünk el a belvárosban sétálgatva vagy épp kocsikázva és csak élveztük, hogy egy tipikus amerikai nagyvárosban vagyunk. Számomra a Detroitban eltöltött napok voltak a legemlékezetesebbek mert mindig szerettem volna egy amerikai nagyvárosba eljutni és megcsodálni az amerikai felhőkarcolókat, meg csak úgy önmagában a tipikus amerikai metropoliszt. Gyakorlatilag az összes nevezetes történelmi épületnél voltunk, felmentünk a legmagasabb michigani felhőkarcoló, a Renaissance Center legfelső emeletére is, ahonnan már Detroiton túl Kanadára nyílt a kilátás. Ezen kívül voltunk a Detroit Institute of Arts-ban és még Ohio államba is elutaztunk egy safarira. Sétáltunk a Detroit folyó mentén, ami Detroit belvárosában található és nagyon érdekes hiszen a folyó másik oldalán már egy másik ország, Kanada található. Rendeztünk főzőversenyt Isabelle barátaival, ahol kifejezetten azt kérték, hogy magyar gulyást főzzek, így alakult, hogy életemben először Amerikában főztem gulyáslevest.

Nagyon örülök, hogy eljutottam egy másik kontinensre, Amerikába, hiszen még sosem voltam Európa határain kívül. Amiatt pedig, hogy bejártuk Michigan állam különböző részeit és láthattam a nagyvárostól a vidékig mindent, különösen szerencsésnek érzem magam. Ha bárkinek az USA-ra esne a választása akkor nyugodt szívvel ajánlom a Nagy tavak államát, Michigant mert egy gyönyörű helyekkel, városokkal és nagyszerű emberekkel teli állam.

Az egész amerikai utam során talán a legnagyobb hatást az amerikai emberek tettek rám. Hihetetlen, hogy ott mennyire más életfelfogással és hozzáállással rendelkeznek az emberek. Nem idegeskednek és az esetek nagyon nagy többségében boldogok és örülnek annak, amijük van. Elképesztő, hogy milyen nagy különbségek vannak az amerikai és az európai emberek életfilozófiája között. Számomra nagyon sokat jelentett, hogy megismerhettem az amerikai embereket, ezáltal az ő világlátásukat és beleláthattam, hogy a világ másik felén hogyan élik az emberek a mindennapjaikat. Lenyűgöző volt látni azt is, hogy rengeteg vallás és különböző kultúra keveredik és mégis milyen jól megférnek egymás mellett. Az ottani emberek büszkék voltak a hazájukra és a származásukra szinte minden második házon és minden utcasarkon ki volt rakva az amerikai zászló. Amikor elmondtuk, hogy Európából jöttünk rögtön elkezdték mesélni, hogy az ő családjuk hány generációval ezelőtt és melyik országból érkezett Amerikába.

Összeségében egy percig nem csalódtam Amerikában, tényleg olyan, mint a filmekben.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a lehetőséget különösen az Első Nyíregyházi Lions Klubnak és Fésűs Andrásnak, akik sok-sok segítséget nyújtottak a jelentkezéstől egészen a hazautazásomig.