2024. Hanna

Az Olaszországban eltöltött két és fél hetem az életem első Lions Klubbos kiutazása volt, ami örökké az emlékeim közt fog maradni és életem egyik legjobb döntése volt, hogy részt vettem benne. Ez volt az első utazásom ahová teljesen egyedül mentem. Voltak nehézségek a reptéren, mivel gyengénlátó vagyok, de mindenki nagyon segítőkész és kedves volt. Sokat fejlődtem azóta és nagyon sokat önállósodtam. Szerintem ez volt a legjobb lehetőség nyelvgyakorlás szempontjából is, hiszen a táborban a kötelező nyelv az angol volt. Minden résztvevő szervező és táborvezető tökéletesen beszélte az angol nyelvet így nem volt semmilyen nehézség azzal, hogy megértsük egymást.

A tábor helyszíne Bolognától északra egy fél órás autóútra volt egy Carpi nevű városban. A szálláson 13 lánnyal voltam egy szobában, a fiúk és a táborvezetők külön szobákban aludtak. Nagyon sok tapasztalatot szereztem a táborban és sok új kultúráról tanulhattam egy keveset. Minden nap más ás más fantasztikus programokban volt részünk. Megismertük az olasz kultúrát, mentalitást, a gasztronómiáról nem is beszélve. Finomabbnál finomabb ételeket ettünk nap mint nap. Megismerkedtünk sok Lions taggal, akikkel nagyon jókat beszélgethettünk. Jártunk Carpi belvárosába, Vignola-ban, Ferrara-ban és Milánóban is és még strandon is voltunk.

Idén az Emilia tábor inkluzív tábor volt, ami azt jelenti, hogy látássérültek és vakok is részt vehetnek a programokban és a táborban. Rajtam kívül volt még egy látássérült fiú és egy vak is, de ő nem tartózkodott ott minden nap. Nagyon jó érzés volt látni, hogy senkit sem hagynak ki semmilyen programból és foglalkozásból, mindenkit egyenlően kezeltek. Tartottunk érzékenyítő programokat is és az egyik nap ellátogattunk Milánó mellé a vakvezető kutyák otthonához, ahol a kiképzők be mutatót tartottak a kutyákkal és elmagyarázták a tanítás rejtelmeit. Egyik este részt vehettünk egy „sötét vacsorán” is, ahol bekötött szemmel kellett elfogyasztani az ételt, az elején azt sem tudva, hogy mit eszünk. Nagyon nagy élmény volt megtapasztalni, hogy milyen is lehet úgy étkezni, mint egy vak. Nagyon izgalmas, de nem szeretném többször megtapasztalni. Az érzékenyítő program során megismerkedhettünk egy vak fiúval, aki nagyon csodálatra méltó volt.

A táborozókkal nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot és ha bármi problémánk volt bárkivel bármikor megbeszélhettük. Mindenkivel életre szóló barátságot alakítottunk ki.

A táborvezetők szintén mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Bár voltak szabályok, amiket kötelező volt betartani, de ezek miatt senki sem érezte magát rosszul.

A tábor hetedik napján kibéreltek nekünk egy villát, ahol mindenki a saját zászlajával vonult fel a saját himnuszával. Ezt egy nagy buli követte, ahol mindenki szórakozhatott és táncolhatott kedvére. Mindezt egy ötfogásos isteni finom vacsora előzte meg.

A tábor utolsó napján tehetségkutatót tartottunk és mindenki megmutathatta miben tehetséges. Ezt egy nagy közös búcsúvacsora követte, ahol mindenki szomorú volt amiért el kell köszönni egymástól.

Szerintem maga a tény, hogy valószínűleg soha többé nem fogjuk látni egymást szemtől szemben, mindenkit elszomorított. Mindenki azon van, ha olyan országba megyünk, ahol van egy tag a táborból, akkor tudjunk találkozni.

A kedves és barátságos családnál töltött időm alatt négy napot voltan a tengerparton a család közeli barátaival. Így lehetőségem nyílt megismerkedni sok fiatallal és rajtuk keresztül az olasz fiatalok életével, mindennapjaival. Betekintést kaptam, hogy milyen az ottani diákélet, mivel töltik a szabadidejüket, milyen a helyi oktatás.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, minden percét élveztem és szerettem.

Ha újra lehetőségem adódna egy ilyen utazásra, egy percig sem haboznék, szívesen elmennék.

Lajtos Hanna

Nyíregyháza

Képgaléria