Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. András

indulás: 2017. július 09.
vége: 2017. július 21.
ország: Svédország
tábor neve: 101 A Lions Baltic Sea Camp, Stensund

Előszóban a magáról a kiutazás lehetőségéről több helyről is értesültemi, édesapám az Első Győri Lions Clubban tag, illetve testvéreim több alkalommal voltak már cseretáborban, így kaptam kedvet én is a kiutazáshoz. Emellett még a Győr LEO Clubban is buzdítottak a társaim, hogy próbaáljam ki, nem fogom megbánni és így is lett. Az egyik, ha nem a legjobb két hetemet töltöttem Svédország déli részénél.

Egyéb okok miatt családnál nem voltam, de a tábor fantasztikus volt. A végére egy nagycsalád lettünk. Először a szállásról, táborhelyről: Egyszerűen fantasztikus egy régi kastély udvarában épült iskola és annak kollégiuma adta a helyszínt. A tengerparttól 50méterre, olyan kilátással, hogy aki csak a képen látja nem is hiszi el. Az étkezésre semmilyen panaszom nem lehet, a személyzet nagyon kedves volt velünk.

Végig mozgalmas napjainkon bejártunk a környéket, meglátogattunk a szomszédban elterülő Trosa községét több alkalommal és napszakban is. A táborozók országainak bemutatása egy rendhagyó módon történt, napról napra 2-2 ország képviselője adata elő és mutatta be a saját országát, kultúráját, és érdekességeit. Természetesen Stockholmot is meglátogattuk és egy buszos városnézésen vettünk részt.

 

A kirándulások közt a szálláshelyen több sport napot is szerveztek nekünk. Kipróbáltuk a floorballt, egy jót röplabdáztunk, eveztünk egy pár órácskát a tengerben és természetesen több alkalommal is használtunk a szaunát mely után egy jót úsztunk a Balti-tengerben. Egy másik nap pedig egy érdekes terepfutást próbáltunk ki, ahol jeladókat kellett megkeresni egy térkép alapján. Ezek után ellátogattunk Oxelösundba, ahol az úgynevezett Bodaburgban jártunk, ez egy épületben lévő 24 különböző témájú és nehézségű helyiségekben rejlő gondolkodtató, erőkifejtő vagy éppen a kettő egyszerre.

Itt egy egész napot eltöltöttünk kis 3-4-5 fős csapatokban. A közelben működő tengertani laboratórium és kutató központban jártunk Askön. Mivel ez egy szigeten található hajóval közelítettünk meg. Itt megmutatták, hogy mivel is fogalakoznak és milyen eszközökkel dolgoznak pontosan. Ezt kövezően a szigeten található gyönyörű strandra túráztunk el, utána pihentünk és gyönyörködtünk egyet a szép panorámában. De jártunk egy régi vasérc bányában és a helyen épült múzeumban, és csárdában ahol egy jó nagyot ebédeltünk. Egyik pénteki napunkon pedig a svéd kultúrával ismerkedtünk, finomságokat kóstoltunk és még egyet táncoltunk is közösen. Jártunk a királyi család egyik ha nem a legnagyobb várában az országban, Mariefredben. Itt az ebéd és kis szabadprogram után egy igazi kisnyomtávú gőzmozdonnyal utazunk hazafelé.

Nagyon nehezen váltunk el egymástól és a szervezőktől és a szálláshelytől. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kedveli a 15-20fokos időjárását és szeretne megismerni egy Észak-Európai országot.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.