Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Attila

indulás: 2017. július 08.
vége: 2017. július 29.
ország: Brazilia
tábor neve: Brazília, Rio Grande du Soul

Brazília

Egyes helyeket turistaként majdnem lehetetlen megismerni, mert a turistalátványosságok és a valóság nagyon eltérő képet fest. Különösen igaz ez Brazíliára, ezért is választottam. Már kétszer voltam Lions cseretáborban (Ausztrália, Texas), ezért tudtam, hogy mennek a dolgok egy Lions cseretáborban. Erre szükségem is volt rendesen, ugyanis egyáltalán nem mind brazil beszél angolul.

Brazília nincs közel, és ez még jobban igaz Rio Grande du Soulra, ami a legdélebbi állam. Ennek ellenére, körülbelül húsz óra volt csak a repülőút. Ami ezután következett, arra azonban nem számítottam, ugyanis a reptérről még majdnem négy órát utaztunk a családhoz. Ők hihetetlen kedvesek voltak, mindent megmutogattak, sőt, még ajándékokat is kaptam tőlük. A családokban általában sok a gyerek, az enyémben egy tizenhét éves lány és egy tizenhat éves fiú volt, akik egészen jól tudtak angolul. A szülők sajnos kevésbé, de a gyerekek általában fordítottak nekem. Egyébként a szülők akkor is sokat beszéltek hozzám – természetesen portugálul – ha nem volt senki, aki fordított volna. Furcsa módon egész sokat megértettem belőle, talán a nemzetközi szavak és a mutogatásaik miatt, de a családnál töltött két hetem végére már egészen sok alapszót megtanultam. Egyébként minden brazilra igaz volt, hogy nagyon közvetlenek és barátságosak, de sajnos ugyanennyire figyelmetlenek és szervezetlenek is. Szinte sportot űztek a késésekből, mindenhova legalább fél órával később érkeztek, és emiatt naponta több órát várakozással töltöttünk. Azt se nagyon vették észre, ha fáradtak vagy éhesek vagyunk, alvásra napi 5-6 órát hagytak csak, ami egy idegen ország idegen közegében nagyon nem elég. A szervezés teljes hiányát mutatja, hogy az olyan esetek mindennaposak voltak, hogy amikor másnap hajnal négykor kellett indulni, akkor éjfélkor vittek haza, és amikor délben ebédeltünk, akkor csak tizenegykor kaptunk vacsorát. Egyébként általában 9 körül ettünk, ami nekem elég késői, időbe telt, mire hozzászoktam.

Be kell vallanom, ezek a dolgok nagyon zavartak, és néha iszonyatosan nehéz volt kibírni őket, de hát nincs rózsa tövis nélkül. Sok jó élményben is részem volt, és a hegyes-dombos táj is gyönyörű. Az egyik legérdekesebb az időjárás. Ugyan figyelmeztettek, hogy ilyenkor ott tél van, de mit nekem egy mínusz kettő, az ottani a magyar télhez képest semmiség. Ez így is volt, azonban amíg mi magyarok a hideg elől fűtött házakba menekülünk, Brazíliában nem fűtenek, és a házakban is látni a saját leheletünket. A dolgot csak tetézi, hogy vékonyak az ablakok, és a hideg ellenére sokat szellőztetnek. Az egész házunkban egy elektromos melegítő volt, meg is fáztam. Nem fogom elfelejteni azt a jelenetet sem, amikor a családapa melengette az említett melegítőn a kezét, és közben ott volt tőle karnyújtásnyira a nyitott ablak! A hideg azonban csak kalandosabbá tette ottlétem, mivel gyakorlatilag túlélőtáborrá változtatta egy hétig a kirándulásokat. Aztán, minden előjel nélkül, ahogy jött, el is ment a hideg, és két-három nap alatt húsz fokot emelkedett az átlaghőmérséklet.

Választ kaptam azokra a kérdésekre is, amik mindenkit úgy érdekelnek. Milyen a közbiztonság? Vannak-e még esőerdők? Vannak mérges pókok és kígyók? Milyen bőrszínűek az emberek? Milyen a híres dél-amerikai steak? Nos, Dél-Brazília különbözik a TV-ből ismert Brazíliától. Nem portugál, hanem főleg olasz és német telepesek érkeztek ide – a fogadó családom is ilyen volt - ezért sokkal európaiabb hangulata van a hatalmas mezők között elterülő sok kis macskaköves faluival. Szándékosan nem említettem erdőket, ugyanis már gyakorlatilag nem maradtak: a négy-öt Magyarország méretű államban csupán egy őserdő maradt meg, az is kisebb, mint bármelyik magyar nemzeti park, anakondát vagy madárpókot pedig még meg sem említettek, mondván, hogy azok Amazóniában élnek. Háziállatok és mezőgazdaság van helyettük, ám a híres marha keveset szerepel az étlapjukon, helyette odavannak az édességekért. Mindent cukrosan esznek, és a marha helyett vannak jó sütijeik és érdekesebbnél érdekesebb gyümölcseik, melyeknek gyakran nagyon más íze van, mint az itt kapható verziójuknak. A közbiztonság már más kérdés. Rio Grande du Soul az ország legbiztonságosabb állama, de így is láttam szögesdrótkerítéseket a belvárosban, és voltak olyan környékek, ahol nem tanácsos kiszállni a kocsiból. Az én városom, Sobradinho csupán 15.000 fővel büszkélkedhet, ezért mindenki ismerte és elkerülte a helyi „rosszfiúkat”.

A programok alapvetően közösségépítőek voltak, tehát a környék összes cserediákja szinte mindig együtt volt, ami határozottan feldobta a programokat, melyek sajnos gyakran hosszúak és unalmasak voltak. Ez szerencsére a táborban megváltozott: ott megnéztük az ismert és nem ismert nevezetességeket, jártunk bányákban, őserdő(foszlányokban), és megnéztük, hogyan élnek az indiánok. Ők tényleg úgy élnek, ahogy legtöbben képzeljük: rettentő nagy nyomorban, a gyerekek azonban mást nem ismernek, ezért boldog tudatlanságban játszadoznak az erdőben.

Összességében úgy érzem, sokat nyertem az ott töltött három hetemmel, ugyanis egy teljesen más életformába kaptam betekintést. Nem ajánlom azonban ezt a tábort első kiutazóknak, vagy olyanoknak, akik nem eléggé kommunikatívak, ugyanis nagyon nehéz ennyi alvással kibírni, angolul is jól kell tudni a túléléshez, megszokni a brazil pontatlanságot, és mellette mosolyogva beszélgetni ismeretlenekkel az országunkról.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.