2017. Máté

2017 július 15-től augusztus 5-ig a második Lions cseretáboromban vettem részt Norvégiában. Az első két évvel ezelőtt volt Isztambulban és ott nagyon jól éreztem magam, ezért elég magas elvárásaim voltak a mostani táborral szemben. A jelentkezésnél Norvégián kívül Belgiumot és Svájcot jelöltem meg, végül a skandináv országba fogadták el a jelentkezést. Maga a folyamat nagyobb nehézségek nélkül zajlott le, ez valószínűleg többek között a két évvel ezelőtti tapasztalatnak köszönhető. Miután sikerült a jelentkezésem felvettem a kapcsolatot a fogadó családdal és a táborvezetővel is, utóbbinak elküldtem a repülőjegyem adatait, miután megvettük azt.

A család egy középkorú pár volt, akik egy Oslóhoz viszonylag közeli Vormsund nevű kis településen éltek. Csak ketten voltak, mert ugyan korábbi kapcsolatból mind a kettőjüknek volt gyereke, de ők már külön éltek tőlük. Már a bemutatkozásuk elolvasása után jó érzéseim voltak, nagyon szimpatikusnak tartottam őket. Megbeszéltük a velük töltött egy hétnek bizonyos részleteit és biztosítottuk egymást afelől, hogy már nagyon várjuk, hogy találkozhassunk egymással. Még ezelőtt kiderült, hogy nem egyedül leszek a családnál: egy Rafael nevű brazil sráccal voltunk együtt. (Ezen egyébként meglepődtem, mert Isztambulban egy kiutazó volt minden fogadó családnál, ugyanakkor örültem is neki.) Ő is nagyon szimpatikus volt és rengeteg közös érdeklődési körünk volt, szóval szerencsére sokat tudtunk beszélgetni.

Magával a kiutazással szerencsére nem volt semmi gond, hacsak a félórás késést nem vesszük annak. Ez nem volt elmondható Rafaelről, akinek két Rióból Lisszabonba tartó járatát is törölték, ezért csak másnap érkezett meg. Egyébként ez volt neki az első külföldi utazása… A család minden nap szervezett nekünk programot, soha nem unatkoztunk. Ráadásul nemcsak az ő házukban laktunk, hanem két-két napot töltöttünk a hegyekben és a tengerparton is egy-egy faházban. Ennek során megtudhattuk, hogy a norvég emberek milyen helyeken szeretik eltölteni a szabadságukat. Ezenkívül találkoztunk más, a közelben lakó fogadó családokkal és kiutazókkal is, így a tábor kezdetén már voltak ismerős arcok is. Összességében azt tudom mondani, hogy nagyon jól éreztem magam, hogy ha az előző kiutazásommal akarom összehasonlítani, akkor a családnál eltöltött időszakban egyértelműen itt éreztem magam jobban.

A táborban összesen négy helyen volt szállásunk. Kétszer egy amúgy iskolaként funkcionáló épületben voltunk, a másik két időszakban pedig faházakban laktunk a hegyekben. (Ezek felváltva jöttek egymás után.) Ez a tábor alapvetően a norvégiai természeti látványosságok egy részének megismeréséről szólt, ennek megfelelően sokat kirándultunk erdőben, de többször vettünk részt hajókiránduláson is. 25-en táborozó volt, Ausztráliát és Óceániát leszámítva minden (lakott) kontinensről voltak részvevők, ennek megfelelően nagy volt a kulturális változatosság. Azt gondolom, hogy mindenkinek a nevében állíthatom, hogy remekül éreztük magunkat, sokat beszélgettünk egymás hazájáról, anyanyelvéről, kultúrájáról és persze sokat nevettünk. Olyannyira jól éreztük magunkat együtt, hogy novemberben pár ember össze fog jönni egy hétvégére Berlinben. (Ha minden jól megy, akkor én is el tudok menni.) Az isztambuli táborral összehasonlítva annak ellenére, hogy elég más jellegűek voltak, nem tudnám azt mondani, hogy valamelyikben jobban éreztem magam, mint a másikban. Az biztos, hogy ugyanúgy, mint két éve most is nagyon szomorú voltam, amikor vége volt a tábornak és haza kellett jönni. Éppen ezért (amellett, hogy tisztában vagyok vele, hogy egyrészt harmadik alkalommal már korlátozottak a lehetőségeim, másrészt lassan kiöregszem ebből) egyszer még mindenképpen el szeretnék menni egy táborba, ha a lehetőségeim megengedik.

Képgaléria