2017. Nikolett

Ez volt az első Lions csereutazásom, a programmal LEO klubtagságom során kerültem kapcsolatba. A jelentkezésem itthoni része gond nélkül zajlott, a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat előre megírtam és még a jelentkezés indulása előtt megírtam az e-mailt, így mikor az hivatalosan is elindult, már csak a küldés gombot kellett megnyomnom. Sikerült abba a táborba kerülnöm, amelyiket elsőnek jelöltem meg, ennek nagyon örültem.
A táborvezetőkkel és a többi táborozóval az utazás előtt nagyjából 2 hónappal vettem fel a kapcsolatot, a szervezők e-mailen keresztül kerestek fel, később egy facebook csoportot is létrehoztunk. A fogadócsaládommal sajnos más nem volt ilyen egyszerű, ők nem jelentkeztek, így én írtam nekik e-mailt, amire több, mint egy hónapig nem kaptam választ, de végül sikerült felvenni a kapcsolatot.

Amint megérkezett a visszaigazolás a táborról, megvettem a repjegyem. Az utazásom simán ment, szerencsére nem most repültem először, így tisztában voltam a fontos tudnivalókkal. A finnair légitársasággal utaztam, az telefonos alkalmazással előre bejelentkeztem, és még a repjegyet se kellett kinyomtatnom, mert a telefonomon rajta volt. Az alkalmazás minden egyéb információt is tartalmazott a repülőutammal kapcsolatban, nagyon hasznosnak találom.

Mikor megérkeztem, az egyik táborvezető várt rám, még bevártunk 2 másik kiutazót is és közösen vittek el minket a családjainkhoz. Amíg a családhoz nem értem, minden rendben volt, ott viszont egy enyhe sokk ért. A körülmények borzalmasak voltak és a család is érdekes volt, egy idős házaspár, angolul sem beszéltek túl jól. Rajtam kívül egy olasz lány és egy brazil fiú maradt volna annál a családnál, de a körülmények tényleg annyira rosszak voltak, hogy még aznap felhívtam minden ottani és itthoni szervezőt, hogy minél gyorsabban tudjanak másik helyet találni nekünk. Szerencsére 1 éjszaka után másik családhoz kerültünk. Az új család nagyon aranyos volt, jobb fogadócsaládom nem is lehetett volna. Tényleg úgy kezeltek, mintha a család része lennék, volt két fogadótesóm is akik nagyjából egykorúak velem, valamint egy német lány is náluk volt. Nagyon jóba lettünk, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Rengeteg programot szerveztek nekünk, minden fontosabb látnivalót megnéztünk Helsinkiben, Lahtiban és Tamperében. Több kisebb program is volt, minden nap csináltunk valami érdekeset. Találkoztunk a többi csereprogramban résztvevő lánnyal, akiknek a fogadócsaládja a környéken lakott, velük szerveztünk palacsinta party-t is.

A tábor összességében nagyon tetszett, de inkább a társaság, mint a szervezés miatt. Voltak nagyon jó programok is, de sokszor nem tetszett. A finn kaja nagyon nem jó, a táborban viszont még annál is rosszabb volt. Annak ellenére hogy nem mindig volt a kedvencem a szervezés, jobban örültem volna ha 1 helyett 2 hét tábor lett volna, ugyanis nekem 2-1 arányban volt felosztva a család és a tábor. Nagyjából 30-an voltunk, ennyi embert 1 hét alatt nehéz megismerni és kapcsolatot kialakítani velük, de nekünk még így is sikerült, a végére olyan érzés volt, mintha egy nagy család lennénk 29 különböző nemzetiséggel. Mivel ennyire jó csapat jött össze, a búcsúzás nagyon rossz volt, a reptéren nagyjából végig sírtuk a napot. Viszont a kapcsolatot tartjuk és ha nem is mindenkivel, de legalább azzal a csapattal akivel a leginkább jóba lettünk, jövőre mindenképp újra találkozunk.

Összességében egy hatalmas élmény volt a kiutazásom, rengeteget tanultam belőle, tapasztalatot szereztem és ami a legfontosabb, rengeteg új barátot szereztem. Bár voltak nehézségek, mégis életem egyik legjobb időszaka volt ez az utazás.

Képgaléria