2017. Zita

Immáron második alkalommal vettem részt a Lions cseretábor programjában, 2 év után ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodhattam. Ezúton is szeretném megköszönni a Lady Victoria Klubnak, amiért támogattak a kiutazásban, és persze Kende László úr segítségét a szervezésben.

Ugyan már nem tapasztalatlanul indultam neki a „nagy” útnak, mégis, amikor elérkezett az indulás napja ugyanolyan izgatottsággal ébredtem, mint azelőtt. Ebben az évben nem teljesen egyedül mentem, ugyanis a barátnőm is részt vett a csereprogramban, de Ő is Hollandiába utazhatott. A repülőnk késő este indult, méghozzá 1 órás késéssel, ami csak rátett egy lapáttal a nagy izgulásra, de ennek ellenére a 2 órás út hamar eltelt, és már csak abban reménykedtünk, hogy minden simán megy majd ezután. Szerencsére gyorsan megtaláltuk a fogadócsaládokat, és „könnyes” búcsút intve egymásnak nekivágtunk a 3 hetes kalandnak.

Mint múltkor, most is a fogadócsaládnál kezdődött a csereprogram, habár ezalkalommal 2 helyett, 1 hetet töltöttem a de Haas családdal, akik Rotterdamtól nem messze, Hillegersbergben laktak. Késő este érkeztünk meg, de már akkor láttam, hogy milyen kedves kis környék ez, a sok téglaházzal és zöld területtel. Másnap reggel ért a meglepetés, hogy nem egyedül vagyok itt, hanem a svéd Mathildával, aki szintén ugyanabba a táborba ment, ahova én. Ennek nagyon megörültem, ugyanis 2 éve Olaszországban is ketten voltunk a családnál, és így legalább már ismertem valakit a táborból. Szintén ekkor találkoztam Fiennel, az úgynevezett „host sister”-emmel, aki egy végtelen kedves, barátságos lány volt.

Mindennap a közös reggelivel kezdődött és ezután indultunk neki a „programozásnak”. Mivel Fien minden másnap dolgozott, ezért hol vele, hol a szüleivel vagy éppen a testvérével töltöttük a napot. A programok nagyon változatosak voltak, minden napra jutott valami felfedezni való. Rotterdamot nem csak „talajszintről”, de 80 méter magasból, illetve hajóból is megismertük. Emellett szinte az összes környező várost bejártuk, mint például Leiden, Den Haag, Delft vagy éppen Kinderdijk. Személyes kedvencem Leiden volt, ahova csónakkal mentünk szűk csatornákon keresztül, és a város olyan volt, mint egy mini Amszterdam. Persze a gasztronómia sem maradhatott háttérben, a Poffertjes-től kezdve a Bitterballen-ig mindent megkóstoltunk. Elérkezett azonban az indulás napja is, Mathildával el sem akartuk hinni, hogy ilyen gyorsan eltelt ez az egy hét.

A tábor Beugenben, Hollandia déli részében volt. Először nem tudtam mire számítsak igazán, ugyanis legutóbbi alkalommal mindössze 8-an voltunk, itt azonban 27-en jöttek 20 különböző országból, és mindemellett 1 hét helyett egy 12 napos kalandnak néztünk elébe. Az elején nehéz volt elképzelni, hogy hogyan fogunk eltölteni ennyi időt, de szerencsémre kellemeset csalódtam. Habár Beugen egy nagyon kicsi város, mondhatni a semmi közepén, mégis a hangulata magával ragadó. A stuffosok fogadtak minket a szálláson, ami egy átalakított farmház volt. Kettesével voltunk beosztva a szobákba, az én szobatársam Pipsa volt, Finnországból, akivel igen hamar megtaláltuk a közös hangot. Az első este egy welcome party-val indult, és már ekkor lehetett érezni, hogy egy fantasztikus csapat gyűlt itt össze és egy felejthetetlen tábornak nézünk elébe. És így is lett. Voltunk kalandparkban, hajótúrán, múzeumban, biciklitúrán, nemzeti parkban és még sorolhatnám. Számomra felejthetetlen marad az úgynevezett „mudwalking”, egy holland hagyomány, amikor is árapály idején az ország északi részén fekvő szigeteket lehet megközelíteni a tengerben „sétálva”. Nekünk sajnos az időjárással nem volt ekkor szerencsénk, és a séta inkább mocsárjáráshoz hasonlított szakadó esőben, de ennek ellenére egy különleges élmény volt. A másik kedvencem az Amszterdamban töltött napunk volt, ahol rögtön magával ragadott a nagy nyüzsgés, az épületek, az emberek, a város hangulata. Egy gyors gyalogos idegenvezetés után ellátogattunk az Anne Frank múzeumba, és még egy kis szabadprogramra is maradt idő.

Habár egésznap utaztunk egyik programról a másikra, minden este összeültünk, hogy megnézzük egymás ország-prezentációit. Igazán csak ekkor fogta fel az ember, hogy amennyi táborozó, annyi fajta kultúra, hagyomány és szokás volt jelen. Igazán szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy mind a 27-en együtt lehetünk és megoszthatjuk ezt egymással.

De persze minden jónak vége szakad egyszer. Az utolsó estén búcsúparti volt, ahol megnéztük a 2 hét alatt készült képeket, és mindenki megoszthatta egymással kedvenc pillanatait, emlékeit a táborból. Nagyon ötletes volt az is, hogy az összes táborozó kapott egy névre szóló borítékot, ahova a többiek bedobhatták személyes üzeneteiket, és külön kikötés volt, hogy csak akkor olvashatjuk el ezeket, ha már hazaérkeztünk.

Nehéz volt búcsút venni egymástól, mégis muszáj volt. Nem gondoltam volna, hogy az előző tábort felül lehet múlni, mégis sikerült. A Hollandiában töltött 3 hetem alatt, nemcsak életre szóló barátságokkal, hanem tapasztalatokkal, olyan élményekkel gazdagodhattam, amiket soha nem felejtek el!

Képgaléria