Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2018. kinga

indulás: 2018. július 21.
vége: 2018. augusztus 12.
ország: Németország
tábor neve: Berlin

Egy jó barátom (Varga Viktor) 2017 nyarán a Lions segítségével kijutott Svájcba, és csak jó  élményekkel tért haza a négy kint töltött hét után. Azt javasolta, hogy mindenképpen nézzem meg a Lions oldalát, hátha nekem is sikerül hasonló tapasztalatokat szereznem.
Még ősszel megnéztem a lehetőségeket, és első látásra szerelem volt a berlini táborral. Az itthoni szervezés hihetetlen gyors volt, pár nap alatt fel tudtuk venni a kapcsolatot, illetve a papírok benyújtása után kevesebb, mint 2 héttel érkezett az email, hogy "felvettek" a táborba.
Gabi és Hennes ( a táborigazgató és a párja) felvették velünk a kapcsolatot, közös email és Whats App csoportot hoztak létre, ahol a többiekkel tudtunk beszélgetni. A fogadó családommal is felvettem a kapcsolatot. Kiderült, hogy egy 18 és egy 19 éves fogadó tesóm is lesz, aminek nagyon örültem.  Ettől függetlenül voltak kétségeim, nem is kevés. Soha nem töltöttem még két hétnél hosszabb időt távol a családomtól, barátaimtól még Magyarországon belül se, nemhogy az országon kívül. Aggódtam, hogy mi lesz ha nem olyan lesz a fogadó családom, mint a levelezgetéseinkben, féltem hogy honvágyam lesz, hogy nem lesz jó a társaság a táborban plusz egy kicsit a repüléstől is.
Amikor megérkeztem Berlinbe, még mindig nem hittem el, hogy ez az egész valóban megtörténik. Olyan szinten izgultam, hogy a saját bőröndömet nem sikerült megtalálnom, csak mikor már ment pár kört a szalagon. A családtagjaim az első pillanattól kezdve hihetetlen aranyosak voltak. Bár már egy német c1-es nyelvvizsgával a zsebemben mentem ki, a megérkezéskor és a hazafelé vezető úton csak hebegtem, mert nagyon lesokkolódtam (természetesen csak a pozitív értelemben:). A vicces rész csak ezután következett, amikor már megérkeztünk a házhoz, és az idősebb fogadó tesóm bemutatta a chillei párját, aki nemhogy németül nem beszélt, de angolul sem.
A fogadó családnál töltött idő hihetetlen gyorsan elrepült. Még májusban egyeztettünk, hogy milyen programokat szeretnék, illetve milyenekre gondoltak ők, és be kell vallanom: életem egyik legjobb hete volt. Voltunk a Ritter Sportban csokit gyártani, ahol megismerkedtünk a kis Isabellaval és Sarahval. (Akik egyébként 7 évesek voltak, de együtt színeztük a csokijaink borítóját :D ) A rám való tekintettel tartottunk egy "ungarischer Tag"-ot, amikor is paprikás krumplit és paradicsom salátát csináltunk, majd Túró Rudit és Nógrádi ropit ettünk. Aznap találkoztam Gabival és Hennessel először, mert este ők is csatlakoztak hozzánk. Ezen kívül voltunk hajókázni, moziban, várost nézni, vásárolni, találkozhattam Lene (a 18 éves fogadó tesóm) barátaival, sőt elvittek Amy McDonald koncertre is. Megtanítottam a host családomnak azokat a játékokat, amiket itthon mi heti szinten játszunk, úgyhogy egy este kivételével mindig játszottunk.
A tábor... Már az első napon kiderült, hogy nem lesz ez olyan könnyű, mint ahogy én azt először gondoltam. Az egy hét folyamatos német beszélés után kiderült, hogy a táborban két ember kivételével senki nem beszél németül, és az elején elég nehéz volt átváltani csak angolra, de úgy gondolom, hogy sikeresen vettem ezt az akadályt is. Amerikától kezdve, Indián át, egészen Malajziáig mindenhonnan voltak résztvevők. 20-an voltunk, és sajnos klikkesedtünk. Volt az a csoport ahol beszéltek olaszul, és volt a másik, ahol nem. Én sajnos nem beszéltem olaszul, szóval kapásból 5 ember nem "nyitott felém", illetve ha angolul próbálkoztam, ők akkor is olaszul reagáltak.
A programok hibátlanok voltak, és abszolút tekintettel voltak ránk. Csakhogy pár példát említsek: a vegánoknak külön rendeltek ételt, minden étkezésre. Reggelenként kaptunk fejenként 1-1 üveg vizet a hőség miatt. Ha kértük, akkor segítettek a cuccainkat kimosatni. Volt olyan este, amikor a táborból négy gyerek úgy döntött, hogy ők "seafood"-ot szeretnének enni, ezért elvittek minket egy Japán étterembe. Hennest, (Gabi párját) megkértem, hogy nekem ne rendeljen semmit, mert nem nagyon szeretem a tengeri kajákat. Annyit mondott, hogy "rendben". Majd 3 perc múlva visszajött, hogy na akkor szálljunk be az autóba. Először nem is értettem. Az autóban felhívta Gabit, és annyit mondott, hogy változott a terv, elviszi a kisasszonyt vacsorázni. Úgyhogy végül hamburgert ettem sültkrumplival vacsira.
Ha valami kivetnivalót kellene mondanom, és nagyon kukacoskodni akarnék, akkor talán azt mondanám, hogy a BBQ partikból lehetett volna kevesebb, mert szinte minden második nap az volt. Én azt javaslom, hogy a jövőben kevesebb ugyanolyan nemzetiségű résztvevőt engedjenek egy táborba, mert akkor(csak ebből kiindulva) a kelleténél többet nem szólalnak meg angolul.

A program összegzett megítélése: őszintén szólva nem találok szavakat. Annyira egyben volt az egész, olyan programokat állítottak össze, ahol tényleg esélyünk nyílt megismerni a többieket, illetve a kultúrájukat és életre szóló barátságokat kötöttünk. Azóta napi szinten beszélek két táborozóval, és a host tesómmal most szervezzük a budapesti útját :) Azt mindenképpen szeretném még kiemelni, hogy a host családomnál tényleg családtagként éreztem magam, egy percig se "csak magyar cserediáknak".
A host apukám úgy búcsúzott el, hogy minekután az egyik lányuk kiköltözik, márciusban meglátogatják Csehországban. De ha már úgyis arra járnak, akkor leugranak a harmadik gyerekükhöz is Budapestre.
Nem csak egy családom lett Németországban, hanem kettő is. Ugyan Gabiék nem neveztek a "lányuknak", de azt mondták, hogy egy éven belül meglátogatnak Pesten. És bár mind a ketten próbáltak nagyon erősnek tűnni, a búcsúzkodásnál egymás nyakába ugrottunk és mind a hármak zokogtunk.
Röviden: életem legjobb három hetét töltöttem Németországban.


Képgaléria