Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Péter

indulás: 2019. július 14.
vége: 2019. augusztus 04.
ország: Finnorszag
tábor neve: Uuranien

Nem az első kiutazásom volt a Lion’s-val. Első alkalommal Törökországba utaztam tavaly nyáron. Második utazóként mondhatni rutinosabb voltam a teendőkkel kapcsolatban. Mind a klubom mind az országos szervezet teljes odaadással és hatalmas segítőkészséggel támogattak. A fogadócsaláddal viszonylag későn június végén, július elején tudtam felvenni a kapcsolatot. Az igazat megvallva enyhén aggódtam azzal kapcsolatban, hogy biztosan lesz e fogadó családom, mert sokáig a táborvezető nem igazán tudott semmiféle információt a fogadócsaládomról küldeni. Azonban mint mindent ezt is orvosolta a Lions és a fogadó-anyukám végre felvette velem a kapcsolatot a közösségi médián keresztül.

Az utazást illetően légitársaságként a Norwegian Airlines International-t választottam és abszolút megelégedtem velük szóval ajánlom őket.

Az utazás további részével nem csak nekem adódtak problémáim, hanem a legtöbb tábortársamnak. Azt kell, hogy mondjam, hogy a távolságok Finnországban VALÓBAN elképesztőek. Az utazásom a családhoz csupán 15 órát vett igénybe, ebben benne van a repülőút,2 másik tábor-társammal egy (mellesleg végtelenül kedves) Lions tag házában töltött néhány óra az éjszaka közepén mivel mindannyiunk gépe későn érkezett, majd egy jó pár órás buszút egyedül az országon keresztül a családhoz. Nem valószínű, hogy a család érted fog menni a reptérre úgy, hogy ha a kényelem nálad szempont, akkor gondold meg, mert minden tábortársam utazott legálabb 4-5-6 órát a repülőúton kívül.

A családom rendkívül vendégszerető volt az első pillanattól kezdve valamint az elejétől fogva úgy kezeltek 100%-ban mintha csak a család tagja lennék.

Nem volt kivételezés csak a finnek csodálatos hétköznapjai. Sztereotípia miszerint a finnek visszahúzódó és hideg személyiségűek alapjában véve is téves. A családnál egy Cseh sráccal voltam együtt és sokszor bizony kiló méterekre lettünk eleresztve mind a finn vadonban, mint a finn „nagyvárosokban” mivel nem sokszor tudtak velünk jönni, amit nem is bánok, mert saját tapasztalatokat szerezhettünk.

Alapjában véve van valami a finn életfelfogásban, amit nem is tudnék leírni, ezt tapasztalni kell. Aki valódi élményekre és igazi barátokra vágyik, annak melegen ajánlom, hiszen a saját személyiségemet is sokban megváltoztatta, az ország, a nemzet.

A tábortól ne várjon sokat az, aki pörgős és bulis tábort szeretne. Teljes mértékben kifogástalan tábori környezet 5-6-7 fős szobákban voltunk elhelyezve.

Bolt és másik civilizált terület kiló méterekkel odébb tálalható csak. Viszont az erdő, a tó (9-12 fokos) és a szauna igazán közel vannak. Nem volt túlságosan sok program naponta maximum 1-2, az esetek 80%ban a tábor területét el sem hagytuk. Tábori segítők segítőkészek és rendesek valamint a táborozókkal egy idősek (16-18 évesek). A táborvezetők, kedvesek csak enyhén maradiasak és rendkívül ragaszkodnak a szabályaikhoz, amit nem lehet és nem is tudsz megszegni. Ami viszont igaz a finnekről alkotott véleményről, hogy nagyon ragaszkodnak minden szabályhoz.

 A pozitívumok azonban bőven többségben vannak a negatívumokhoz képest.
Egy könyv is kevés lenne ahhoz, hogy kifejtsem a csodálatos emlékeimet erről az északi paradicsomról.
Még egyszer köszönöm a sok segítséget és a támogatást a Lions-nak nagyon hálás vagyok!

Készítettem egy videót is a táborról ,valamint nyugodtan fordulj hozzám, ha kérdésed van, szívesen segítek.
A videó címe YouTuben: Lions Camp UUrainen aftermovie
(csatorna: Péter Golyán)


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.