2019. Bence

A 2019-es táborlistát figyelve vettem észre az indonéz tábort, ami nemcsak azért ígérkezett izgalmasnak, mert a világ túlsó felén van, hanem mert a programok által egész Jáva szigetét be lehetett barangolni, vonattal, busszal, repülővel. Korábban a Lions segítségével már az USA-ban és Hongkong-ban is jártam és ki akartam próbálni valami teljesen mást. Július 17-én indultam Budapestről, Dubai-ban volt egy átszállásom. 19 órás repülési és várakozási idő után végre megérkeztem Jakartába, Indonézia fővárosába, ahol Lusia Soetanto, Indonézia 307. kerületének  kormányzó asszonya és néhány európai cserediák fogadott.

Jakartában töltöttem az első pár napot, az első fogadó családomnál együtt Anton-nal, egy osztrák cserediákkal. Szerencsémre a fogadó szülőknek volt két fia, akikkel gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Kiderült, hogy Anton-nal együtt fogunk lakni a többi családnál is (összesen 4 fogadó családnál laktunk kint tartózkodásom alatt), ami azt jelentette, hogy a programokon mindig közösen vettünk részt, hiszen a táborozók között mi voltunk egyedül srácok. Jakartában 5 napot töltöttünk, és mindennap különböző programokat szerveztek nekünk. A belvárosban minden látnivalót megnéztünk, majd elvittek minket az óvárosba is, ahol megismerkedtünk a város történelmével. Itt  találkoztunk először a többi diákkal,  a világ minden tájáról. Az utolsó napon egy záró ünnepségen vettünk részt, ahol vicces tradicionális feladatokat oldottunk meg. Például táncolni és énekelni kellett, valamint magunkról beszélni, és megosztani az első benyomásunkat Indonéziával kapcsolatban.

Jakarta-ból vonattal utaztunk Wonosobo-ba a többi diákkal és kísérőinkkel. Anton-nal együtt a második fogadó családnál maradtunk. A programok Purwokerto felfedezéséből álltak, amely Közép-Java régió fővárosa. Különleges élmény volt a teaültetvények meglátogatása. Indonézia legtöbb régiójában sok tealevelet előállító cég működik. Meglátogattunk egy ültetvény melletti teagyárat is, ahol megkóstolhattuk a helyi teákat a legjobb teafajtákból. Ezután a kerületi kormányzó házában vacsoráztunk. A következő napokban egy helyi fesztiválon vettünk részt, mert éppen a város alapításának évfordulóját ünnepelték. Sok helyi lakos látványosságként kezelt minket, ami felejthetetlen pillanatokat okozott, mert úgy kezeltek minket, mintha hírességek lennénk. Másnap a Sikunir hegyen csodálhattuk meg a napfelkelte látványát. Sajnos nem voltam felöltözve megfelelően a hideg időjáráshoz,  ezért megbetegedtem, ami miatt lemaradtam a hindu templom látogatásáról, de szerencsére nem hagytam ki a rafting programot, ami azért is izgalmas volt, mert volt időnk beszélgetni a helyiekkel. Wonosobo-ban való tartózkodásunk szintén egy záró ceremóniával végződött, hasonlóan a fővárosihoz.

Következő úti célunk Solo vezetett. Közös vacsorán ismertük meg az itteni fogadó családokat. Napjainkat helyi középiskolás diákok kíséretében töltöttük, miközben bejártuk ezt a várost is. Egy batikoló gyárat is meglátogattunk, és a helyi srácokkal egy kempingbe mentünk a hegyekbe, hogy házibulit rendezzünk. Nagyon élveztük és jól összebarátkoztunk a helyiekkel, és kezdtük egyre inkább megismerni a kultúrájukat, miközben megosztottuk gondolatainkat egymással. A következő napokban felfedeztük a várost, művészeti múzeumokban, hindu templomokban tettünk látogatást. Néhányan azt javasolták, hogy nézzük meg az Alila Solo felhőkarcolót, mert este elképesztően szép kilátás nyílik a városra. Ismét záró ünnepséggel búcsúztunk Solo-tól.

A következő állomás Surabaya volt, ahol a helyi látnivalókat tekinthettünk meg. Az indonézek nagyon barátságosak és gondoskodóak  voltak velünk, érdeklődtek a kultúránk is. Mivel kicsit válogatós vagyok, néha nehézségeim voltak az ételekkel, de összességében rendben volt minden.

Végül megérkeztünk az utolsó tartózkodási helyünkre, Bandungba, ahová a tábort szervezték. Meglátogattuk a mini esőerdőt, a helyi látnivalókat, a múzeumokat és a ként tartalmazó vulkáni krátert is. Nemzeteinket Powerpoint előadás formájában kellett képviselnünk, az előadásokat a Lions képviselők tagjai bírálták.

Összefoglalva: rengeteg feledhetetlen élményben volt részem és nagyon sok tapasztalatot szereztem. Szeretnék köszönetet mondani  a magyar és külföldi Lions tagoknak, akik segítettek utunk szervezésében, valamint mindenkinek Indonéziában, akik vendégül láttak 1 hónapon keresztül, a világ túlsó felén. Külön köszönet illeti meg Kende Lászlót és Lucia Soetanto-t, akik nélkül nem juthattunk volna el ide.

Képgaléria