Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Laura

indulás: 2019. július 17.
vége: 2019. augusztus 09.
ország: Japán
tábor neve:

Második alkalommal volt lehetőségem részt venni kiutazóként a Lions csereprogramjában. Két évvel ezelőtt a wisconsini Camp Vista táborba sikerült eljutnom, idén pedig a régóta áhítozott és várva várt japán táborba.

Japán meglehetősen népszerű célpont, ezért résen kell lenni, ha valaki oda szeretne menni, a két hely gyorsan betelik. Egy kedves ismerősöm segített a jelentkezésben, probléma nem adódott. Tavasszal érkezett az első email Japánból, hogy elfogadták a jelentkezésemet, majd elküldtek minden szükséges információt a táborral kapcsolatban. A fogadó családjaimmal nem volt lehetőségem felvenni a kapcsolatot, de megkaptam róluk is a legfontosabb információkat. A repülőjegyet magunknak kellett megvenni. Ezúton nagyon örültem, hogy társaságom is akadt az útra, ugyanis a másik magyar lánnyal, aki szintén ugyanabba a táborba jelentkezett, azonos járatokra vettünk jegyeket közös megbeszélés alapján.

A tábor hivatalosan július 19-én 15 órakor kezdődött. Ekkorra volt szükséges odaérni a hotelbe, ahol a tábor első két éjszakáját töltöttük. Megfelelő repülőjárat híján, mi egy estével korábban érkeztünk. 17-én délután indultunk el Budapestről, majd másnap este értünk Naritába. (Dohai átszállással repültünk a Qatar légitársasággal. A repülőút ugyan hosszú volt, de zökkenőmentesen zajlott.) A reptéren már vártak ránk a nevünket említő nagy táblákkal és feltűnő színű pólókban. Azonnal a szállásra vittek minket, ahol meginvitáltak egy közös vacsorára pár másik szintén korábban érkező táborozó társaságában. 19-én is gondoskodtak a szórakoztatásunkról, míg a tábor el nem kezdődött: pár idős japán bácsi a közeli bevásárlóközpontba vitt minket, ahol odaadó lelkesedéssel mutattak mindenféle japán különlegességet. (Úgy gondolom, megérte korábban menni…)

Maga a tábor július 19-től 26-ig tartott. 16 országból összesen 24 táborozó volt jelen. Továbbá velünk volt pár japán fiatal is, akik segítségünkre voltak a napok során, ugyanis az idősebb korosztállyal nem tudtunk angolul kommunikálni (habár sokak rendelkeztek kézi fordítóval). Összesen három szállásunk volt. Először Naritában, majd Tateyamában, végül Chibában voltunk elszállásolva hotelekben. Ezek közül a tateyamai szállás volt a kedvencem, mely tradicionális irányvonalat követett: a szobákban nem volt ágy, így a tatamin aludtunk, valamint megtapasztalhattuk a közös fürdő (onszen) közösségépítő erejét. Ezen felül pedig lélegzetelállító látványunk nyílt a tengerre a szobák ablakaiból. A programok igen változatosak voltak. Ezek közül párat említve: kirándultunk, meglátogattunk pár buddhista templomot, részt vettünk tea ceremónián, készítettünk japán legyezőt, tűzijátékoztunk este a tengerparton, eltöltöttünk pár órát a Kamogawa Sea World-ben, vízisportokat próbálhattunk ki a strandon, kalandozhattunk Tokió Disneylandben és egy egész napot kaptunk Tokió bebarangolására. Esténként a napot meetinggel zártuk, melyek során alkalmat kaptunk országaink és saját magunk bemutatására. A zászlók és kitűzők nagyon jól jöttek már rögtön az első napon, ugyanis a welcome party legvégén csereberélhettünk a japán Lions Club tagjaival és a táborozókkal is. (Egyszóval nagyon ajánlani tudom, hogy aki Japánba megy, vigyen magával sok-sok kitűzőt, esetleg zászlót. Ezek jó ajándéknak bizonyulnak a fogadócsaládoknál is…) A tábor végén az utolsó vacsora alkalmával egyenként minden táborozó beszédet mondhatott a színpadon mindenki előtt (igazából nem volt más választásunk), ami egy nagyszerű lehetőség volt arra, hogy köszönetet mondhassunk a csodás élményekért (bár japán utunk itt még koránt sem ért véget). Az estét japán módra egy fergeteges karaoke partival zártuk.

Másnap a búcsúzkodást követően könnyáztatva szétoszlott a társaság. Engem az indiai és a német srác társaságában az egyik Lions tag fuvarozott el Tsukubába, ahol egy közös ebéd keretein belül mindhárman találkozhattunk első fogadószülőnkkel. Az első fogadó családom, akiknél július 26-tól augusztus 1-ig voltam, egy középkorú házaspár volt négy kisgyerekkel. Ők Josóban laktak, ami viszonylag kis településnek mondható. Az időm nagy részét Ayumival töltöttem, ő vitt engem mindenfelé. A férjével ritkábban találkoztam, mert sokat dolgozott. Ők ketten együtt egy éttermet vezetnek, ahol Ayumi férje a szakács. (Volt szerencsém megízlelni a csodálatos főztjeit is.) A gyerekekkel Ayumi nagymamája maradt otthon, azonban akadt olyan nap, mikor a nagymamával és a két kisebbik fiúval elmentem az óvodába, ahol a napom nagy részét a gyerekek közt töltöttem. (Meglepő élmény volt. Inkább az általános iskolához tudnám hasonlítani az óvodai „programjukat”.)

Ayumi rengeteg programot szervezett nekem. Kezdésként meglátogattuk az idősek otthonát, ahol az ő Lions Clubjának egy tagja dolgozott. Megmásztuk a Tsukuba hegyet, majd ellátogattunk a Tsukuba Expora, ahol csatlakozott hozzánk Aki, Ayumi unokatestvére, aki velünk maradt pár napig. Ayumi Lions Clubjától egy yukatát kaptam ajándékba, amit aztán viselhettem is a helyi fesztiválon. Barbecue partin vettem részt Lions tagokkal, akikkel aztán még párszor találkoztam az Ayumival töltött idő alatt. Látogatást tettünk Mashikóba, ahol kerámiát készíthettünk a saját kezünkkel. Egyik este az otthoni fürdés helyett a helyi onszenbe látogattunk el. „Körutazást” nyertem a Tsukuba Egyetemre, végezetül Ayumival vonatra szálltuk és eltöltöttünk együtt egy fantasztikus napot Tokióban.

A kommunikáció nem ment a legegyszerűbben, de egy idő után kialakítottuk magunk között a saját „nyelvezetünket” Google fordítóval és mutogatással.

A második fogadó családommal egy közös vacsora keretein belül ismerkedtem meg, ahol mindkét családom Lions Clubjának tagjai voltak jelen. Náluk augusztus 1-től 8-ig tartózkodtam egy Koga nevű városban. Egy idős házaspárnál laktam, kiknek három középkorú lánya is a társaságom volt felváltva a gyermekeikkel együtt. A beszélgetések itt sem mentek könnyedén, de meg tudtuk érteni egymást fordító segítségével. (Nagy könnyebbség volt, hogy az egyik lányuk tökéletesen tudott angolul, és a másik kettővel is meg tudtam értetni magam.) Azt kell mondjam, velük sem unatkozhattam, nem sok időm volt a lazításra. Ellátogattunk Nikkóba, hatalmas tűzijáték showt néztünk a helyi fesztiválon, szójaszósz gyárba mentünk, tea ceremóniát tartottunk egy helyi templomban, kalligráfia órán vehettem részt, közösen meditáltunk egy buddhista pappal (zazen) és utaztunk a Shinkansennel. Közös vacsorával fogadott a család Lions clubja, akiktől egy karate ruhát kaptam ajándékba, amit aztán egy helyi karate edzésen viselhettem is.

Amit megtanultam a japánokról az utazásom során az az, hogy rendkívül vendégszeretőek és a nyelvi akadályok ellenére is boldogan mutatják be saját kultúrájukat a külföldieknek, valamint ők is ugyanolyan érdeklődéssel fordulnak felénk. Mindkét családom fantasztikus élményekkel gazdagította az életem. Rengeteg ajándékkal halmoztak el ők is és a Lions Clubjaik is. (Ez némi nehézséget okozott a reptéren… Plusz egy bőrönddel gazdagodtam, viszont a háromból kettőt postán adtak fel nekem, melyek most október elején érkeztek meg. Ezügyben is nagyon hálás vagyok.) A három hét alatt a tábori költségen kívül semmit nem kellett fizetnem. Ami az étkezést illeti, teljes mértékben el voltam látva mind a táborban, mind a családoknál (előszeretettel kóstoltattak meg velem mindenféle japán különlegességet, amit én őszintén szólva egyáltalán nem bántam).

Nagyon hálás vagyok a magyar és a japán Lions Cluboknak egyaránt, hogy lehetőségem volt megismerni egy másik nagyszerű kultúrát és megannyi fantasztikus embert. Ez az utazás maradandó emlékeket hagyott maga után és remek kapcsolatokkal lettem gazdagabb.


Képgaléria