Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Laura

indulás: 2019. július 17.
vége: 2019. augusztus 09.
ország: Japán
tábor neve:

Második alkalommal volt lehetőségem részt venni kiutazóként a Lions csereprogramjában. Két évvel ezelőtt a wisconsini Camp Vista táborba sikerült eljutnom, idén pedig a régóta áhítozott és várva várt japán táborba.

Japán meglehetősen népszerű célpont, ezért résen kell lenni, ha valaki oda szeretne menni, a két hely gyorsan betelik. Egy kedves ismerősöm segített a jelentkezésben, probléma nem adódott. Tavasszal érkezett az első email Japánból, hogy elfogadták a jelentkezésemet, majd elküldtek minden szükséges információt a táborral kapcsolatban. A fogadó családjaimmal nem volt lehetőségem felvenni a kapcsolatot, de megkaptam róluk is a legfontosabb információkat. A repülőjegyet magunknak kellett megvenni. Ezúton nagyon örültem, hogy társaságom is akadt az útra, ugyanis a másik magyar lánnyal, aki szintén ugyanabba a táborba jelentkezett, azonos járatokra vettünk jegyeket közös megbeszélés alapján.

A tábor hivatalosan július 19-én 15 órakor kezdődött. Ekkorra volt szükséges odaérni a hotelbe, ahol a tábor első két éjszakáját töltöttük. Megfelelő repülőjárat híján, mi egy estével korábban érkeztünk. 17-én délután indultunk el Budapestről, majd másnap este értünk Naritába. (Dohai átszállással repültünk a Qatar légitársasággal. A repülőút ugyan hosszú volt, de zökkenőmentesen zajlott.) A reptéren már vártak ránk a nevünket említő nagy táblákkal és feltűnő színű pólókban. Azonnal a szállásra vittek minket, ahol meginvitáltak egy közös vacsorára pár másik szintén korábban érkező táborozó társaságában. 19-én is gondoskodtak a szórakoztatásunkról, míg a tábor el nem kezdődött: pár idős japán bácsi a közeli bevásárlóközpontba vitt minket, ahol odaadó lelkesedéssel mutattak mindenféle japán különlegességet. (Úgy gondolom, megérte korábban menni…)

Maga a tábor július 19-től 26-ig tartott. 16 országból összesen 24 táborozó volt jelen. Továbbá velünk volt pár japán fiatal is, akik segítségünkre voltak a napok során, ugyanis az idősebb korosztállyal nem tudtunk angolul kommunikálni (habár sokak rendelkeztek kézi fordítóval). Összesen három szállásunk volt. Először Naritában, majd Tateyamában, végül Chibában voltunk elszállásolva hotelekben. Ezek közül a tateyamai szállás volt a kedvencem, mely tradicionális irányvonalat követett: a szobákban nem volt ágy, így a tatamin aludtunk, valamint megtapasztalhattuk a közös fürdő (onszen) közösségépítő erejét. Ezen felül pedig lélegzetelállító látványunk nyílt a tengerre a szobák ablakaiból. A programok igen változatosak voltak. Ezek közül párat említve: kirándultunk, meglátogattunk pár buddhista templomot, részt vettünk tea ceremónián, készítettünk japán legyezőt, tűzijátékoztunk este a tengerparton, eltöltöttünk pár órát a Kamogawa Sea World-ben, vízisportokat próbálhattunk ki a strandon, kalandozhattunk Tokió Disneylandben és egy egész napot kaptunk Tokió bebarangolására. Esténként a napot meetinggel zártuk, melyek során alkalmat kaptunk országaink és saját magunk bemutatására. A zászlók és kitűzők nagyon jól jöttek már rögtön az első napon, ugyanis a welcome party legvégén csereberélhettünk a japán Lions Club tagjaival és a táborozókkal is. (Egyszóval nagyon ajánlani tudom, hogy aki Japánba megy, vigyen magával sok-sok kitűzőt, esetleg zászlót. Ezek jó ajándéknak bizonyulnak a fogadócsaládoknál is…) A tábor végén az utolsó vacsora alkalmával egyenként minden táborozó beszédet mondhatott a színpadon mindenki előtt (igazából nem volt más választásunk), ami egy nagyszerű lehetőség volt arra, hogy köszönetet mondhassunk a csodás élményekért (bár japán utunk itt még koránt sem ért véget). Az estét japán módra egy fergeteges karaoke partival zártuk.

Másnap a búcsúzkodást követően könnyáztatva szétoszlott a társaság. Engem az indiai és a német srác társaságában az egyik Lions tag fuvarozott el Tsukubába, ahol egy közös ebéd keretein belül mindhárman találkozhattunk első fogadószülőnkkel. Az első fogadó családom, akiknél július 26-tól augusztus 1-ig voltam, egy középkorú házaspár volt négy kisgyerekkel. Ők Josóban laktak, ami viszonylag kis településnek mondható. Az időm nagy részét Ayumival töltöttem, ő vitt engem mindenfelé. A férjével ritkábban találkoztam, mert sokat dolgozott. Ők ketten együtt egy éttermet vezetnek, ahol Ayumi férje a szakács. (Volt szerencsém megízlelni a csodálatos főztjeit is.) A gyerekekkel Ayumi nagymamája maradt otthon, azonban akadt olyan nap, mikor a nagymamával és a két kisebbik fiúval elmentem az óvodába, ahol a napom nagy részét a gyerekek közt töltöttem. (Meglepő élmény volt. Inkább az általános iskolához tudnám hasonlítani az óvodai „programjukat”.)

Ayumi rengeteg programot szervezett nekem. Kezdésként meglátogattuk az idősek otthonát, ahol az ő Lions Clubjának egy tagja dolgozott. Megmásztuk a Tsukuba hegyet, majd ellátogattunk a Tsukuba Expora, ahol csatlakozott hozzánk Aki, Ayumi unokatestvére, aki velünk maradt pár napig. Ayumi Lions Clubjától egy yukatát kaptam ajándékba, amit aztán viselhettem is a helyi fesztiválon. Barbecue partin vettem részt Lions tagokkal, akikkel aztán még párszor találkoztam az Ayumival töltött idő alatt. Látogatást tettünk Mashikóba, ahol kerámiát készíthettünk a saját kezünkkel. Egyik este az otthoni fürdés helyett a helyi onszenbe látogattunk el. „Körutazást” nyertem a Tsukuba Egyetemre, végezetül Ayumival vonatra szálltuk és eltöltöttünk együtt egy fantasztikus napot Tokióban.

A kommunikáció nem ment a legegyszerűbben, de egy idő után kialakítottuk magunk között a saját „nyelvezetünket” Google fordítóval és mutogatással.

A második fogadó családommal egy közös vacsora keretein belül ismerkedtem meg, ahol mindkét családom Lions Clubjának tagjai voltak jelen. Náluk augusztus 1-től 8-ig tartózkodtam egy Koga nevű városban. Egy idős házaspárnál laktam, kiknek három középkorú lánya is a társaságom volt felváltva a gyermekeikkel együtt. A beszélgetések itt sem mentek könnyedén, de meg tudtuk érteni egymást fordító segítségével. (Nagy könnyebbség volt, hogy az egyik lányuk tökéletesen tudott angolul, és a másik kettővel is meg tudtam értetni magam.) Azt kell mondjam, velük sem unatkozhattam, nem sok időm volt a lazításra. Ellátogattunk Nikkóba, hatalmas tűzijáték showt néztünk a helyi fesztiválon, szójaszósz gyárba mentünk, tea ceremóniát tartottunk egy helyi templomban, kalligráfia órán vehettem részt, közösen meditáltunk egy buddhista pappal (zazen) és utaztunk a Shinkansennel. Közös vacsorával fogadott a család Lions clubja, akiktől egy karate ruhát kaptam ajándékba, amit aztán egy helyi karate edzésen viselhettem is.

Amit megtanultam a japánokról az utazásom során az az, hogy rendkívül vendégszeretőek és a nyelvi akadályok ellenére is boldogan mutatják be saját kultúrájukat a külföldieknek, valamint ők is ugyanolyan érdeklődéssel fordulnak felénk. Mindkét családom fantasztikus élményekkel gazdagította az életem. Rengeteg ajándékkal halmoztak el ők is és a Lions Clubjaik is. (Ez némi nehézséget okozott a reptéren… Plusz egy bőrönddel gazdagodtam, viszont a háromból kettőt postán adtak fel nekem, melyek most október elején érkeztek meg. Ezügyben is nagyon hálás vagyok.) A három hét alatt a tábori költségen kívül semmit nem kellett fizetnem. Ami az étkezést illeti, teljes mértékben el voltam látva mind a táborban, mind a családoknál (előszeretettel kóstoltattak meg velem mindenféle japán különlegességet, amit én őszintén szólva egyáltalán nem bántam).

Nagyon hálás vagyok a magyar és a japán Lions Cluboknak egyaránt, hogy lehetőségem volt megismerni egy másik nagyszerű kultúrát és megannyi fantasztikus embert. Ez az utazás maradandó emlékeket hagyott maga után és remek kapcsolatokkal lettem gazdagabb.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

Lions Clubok eseményei

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.