Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Zsófia

indulás: 2019. október 09.
vége: 2019. július 28.
ország: Norvégia
tábor neve: Strandenga

A norvégiai utam idén nyáron már a második utazásom volt Lions Club szervezésében. Első alkalommal két éve voltam North Carolina államban az USA-ban és hatalmas élmény volt. Így gondoltam idén nyárra is jelentkezem.

A jelentkezési folyamat hasonlóan gördülékenymentes volt, mint a múlt alkalommal. A helyi Lions Clubom segítőkészen állt rendelkezésemre mindenben.

A kapcsolatfelvétel már nehezebben ment, egy visszaigazoló emailt kaptam még decemberben és ezután júniusban hallottam újra csak a táborról. A családról semmit nem hallottam, de nem aggasztott, mert a táborkiírás szerint 3 napot lettünk volna csak náluk, így gondoltam, hogy biztos lesz host familym csak még nem találták meg. Utólag kiderült, hogy a szervezés nem intézett el mindent a legjobban és a fél tábornak nem volt fogadó családja, míg a másik felének igen. Így ott kellett volna 3 napot maradni a táborban pluszba, szervezett programok nélkül. Én gondoltam, hogy csak tudok szerezni egy családot valahonnan és körbekérdezősködtem, míg kiderült, hogy valahol szívesen fogadnak 3 gyereket és eddig csak 2 lány van a családnál. Ezt hallva rögtön kaptam a lehetőségen és be is fogadtak.

Kiutazásommal semmi probléma nem volt, a repülőút csak 3 órás volt semmiféle átszállással és a reptéren egyből felismertem a lions póló alapján, hogy merre kell mennem.

A tábor maga körülbelül 2 hétig tartott. Végig egy gyönyörű tó mellett volt a tábor helyszíne (egy éjszakát aludtunk egy másik helyen). A szállás meg az étel nagyon jó volt. Napi 4 étkezés volt és egy francia szakács hozott nekünk főtt ételt minden nap. A lányok és a fiúk külön házban laktak és ezen kívül voltak sátrak és lakókocsik is. A fiúk házában volt egy hatalmas nappali, ami nagyon jó volt és minden este ottmaradhattunk, amíg szerettünk volna. A tó meg a környéke fantasztikus volt, sokszor megfürödtünk benne annak ellenére, hogy 10 fokos volt csak. A naplemente este 11 körül volt és teljesen soha nem ment le. Hajnali 3-tól meg elkezdett felkelni, ami rendkívül furcsa volt számomra, de pár nap után hozzá lehet szokni.

A programok a tábor elején nagyon jók voltak. Elmentünk gyönyörű hegyeket megnézni, túrázni meg norvég történelemről szóló múzeumokba is. Sajnos a végefelé eléggé kifogytak a jó programötletekből és volt, hogy egy napra egy órányi program volt és utána magunkra voltunk hagyva. Persze az is jó a táborban, hogy a többiekkel csak kártyázol, vagy röplabdázol, de szerintem ennél sokkal több programot be lehetett volna építeni és ezt az ottaniaknak is jeleztük. Ami különösen furcsa volt, hogy a programtervben nem szerepelt Oslo (a főváros) meglátogatása, de addig kértük míg sikerült elintézni


Képgaléria