2022. Gréta

Katona Gréta vagyok 17 éves. Imádok utazni, új embereket, kultúrákat, országokat megismerni. Idén a Lions club segített teljesíteni egy hatalmas álmomat. Kiutazhattam Amerikába. Az ott töltött közel 4 hét eddigi éltem egyik legmeghatározóbb élménye volt.

2022.06.23-án indultam útnak Budapestről Frankfurtba ahol találkoztam két másik táborozóval. Innen már együtt repültünk tovább Seattlebe, Washington államba, ami hatalmas szerencse volt mivel az ismerkedéssel el tudtuk ütni az időt a hosszú út alatt. Majdnem 10 órával később már azon ámuldoztunk, hogy majdhogynem a világ másik felén landoltunk. Indulásomtól számítva 24 óra múlva megérkeztünk a Camano Islandra a táborba. Itt 10 másik cserediákkal töltöttünk egy hetet, ami tele volt nagyobbnál nagyobb élményekkel. Elkezdtük lejegyzetelni, milyen első élményekben volt részünk a táborban. Négy A4-es lapot töltöttünk be velük. Minden napunk mozgalmasan telt. Egyik nap szánkóztunk (júniusban!), másnap az óceánban fürödtünk, következő nap megint a hóban túráztunk, 4. nap pedig Seattlebe mentünk és felmentünk a Space Needle toronyba is. Meglepően szoros barátság alakult ki közöttünk csupán egy hét alatt. Folyamatos volt a jókedv, mialatt jobbnál jobb programokban volt részünk. A táborból 7 diák egy környékre került, a többiek pedig jobban szétszóródtak az államon belül. Én a tábor után még a táborvezetővel és a családjával töltöttem pár napot kempingezéssel, utána találkoztam csak a fogadócsaládommal. Július 4-én délután vittek el a fogadószüleimhez, akik az első pillanattól kezdve nagyon kedvesek voltak. Én egy olyan párhoz kerültem, akik annyi idősek mint a szüleim, nincs gyerekük és én voltam az első fogadott diákjuk. Nagyon gyorsan közel kerültünk egymáshoz és rengeteg élményt gyűjtöttünk. Megmutatták nekem, hogy milyen sokszínű és káprázatos államban élnek. Ők egy sivatagosabb területen élnek Nachesben, de fél óra autóút után már egy hegyi tóban supoztunk, még fél óra után már hóban jártunk, plusz 3 óra után pedig ott is volt az óceán. Szuper fogadószüleim voltak, próbáltak minél több helyet, szokást, ételt, ismerőst megmutatni nekem.

Teljesítették a bakancslistám egyik pontját és elvittek homárt enni. Csináltak nekem lazacot, szarvas steaket és burgert cserébe én is főztem nekik gulyást, pörköltet, lecsót és sütöttem neki palacsintát, ami annyira ízlett nekik, hogy meg is tanulták és azóta is küldik a fotót akárhányszor csinálnak. Elvittek helyi koncertre a barátaikkal, éjszakai supozásra, jógázni, túrázni, baseball meccsre. Egy hét után volt egy közös program pár másik táborozóval és fogadócsaládjaikkal ahol a táborvezető megkérdezte, hogy van-e már belsős poénunk. Akkorra már elég volt csak egymásra néznünk annyi volt.  Két héttel a tábor után, az első cserediák hazautazása előtt egy nappal még utoljára összegyűlt az egész tábor egy piknik keretében. Pár nappal az én hazautazásom előtt ismét sikerült eljutnom Seattlebe, a táborvezetővel és az ő fogadott lányával. Az utazás előtti este még sütöttünk pillecukrot és beszélgettünk a fogadószüleimmel, hogy mennyire fogunk hiányozni egymásnak. Július 18-án elvittek a yakimai reptérre, ahol nagy nehezen elbúcsúztunk. Yakimából Seattlebe, majd Frankfurtba repültem, ahol egy 4 órás várakozás után átszálltam a Budapestre tartó járatra. A reptéren a szüleim vártak, akiknek egyszerűen azt sem tudtam, hogy köszönjem meg, hogy elengedtek és támogattak egy álmom megvalósításában valamint, hogy hol kezdjem a sok élmény mesélését. Hálás vagyok a Lions clubnak, hogy lehetővé tették a kijutásomat és ezzel egy életre szóló élményben vehettem részt.