2022. Léna

Hatalmas szerencse ért nyáron, hiszen lehetőséget kaptam a Lions Clubtól, hogy három hetet töltsek a franciaországi Provence régióban. Először is szeretném megköszönni ezt az esélyt az Első Nyíregyházi Lions Clubnak és Fésűs András Csereutazás felelősnek, hiszen a segítségük által vehettem részt ezen a felejthetetlen kiránduláson.

A táborra még télen jelentkeztem, és egy francia nyelvű tábort választottam Annecy-ben, ami miatt roppant módon izgultam, hogy középfokú nyelvtudásom elég fejlett lesz-e a francia nyelvterületen való alkalmazáshoz. Amikor elérkezett az indulás ideje, kicsit izgultam a honvágy és az ismeretlen környezet miatt, és hogy sikerül-e barátokat szereznem, hogy mennyi és milyen maradandó élményt fogok szerezni. Repülővel utaztam, Bécsből egészen Genfig, ahol a táborvezető várt rám pár csapattársammal együtt, így az első találkozásom egy ír és egy finn sráccal volt. Ezután elkocsikáztunk egy Annecy melletti étterembe, ahol megismerkedhettünk a legtöbb fogadócsaláddal, a két táborvezetőnkkel és a többi cserediákkal. A két táborvezető fiatal volt, pár évvel idősebbek nálunk, de nagyon kedvesek és segítőkészek voltak már az elejétől kezdve.

Sok nemzetiség gyűlt össze a fogadóvacsorán, a táborban volt olasz, spanyol, török, ukrán, örmény, finn, ír és én, mint egyetlen magyar. Eleinte mindenki félénkebb volt és nehezen beszélgettünk egymással, de később mindenki bőbeszédűbb lett. A vacsora után a fogadó családomhoz mentem egy Montelimar nevű városkába. A fogadó családom egy kedves, idős házaspár volt, Laurence és Phillip Chabert, akik az egy hét során, amíg náluk voltam, nagyon jól bántak velem és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy sok élményt gyűjtsek és jól érezzem magam a városukban. A kommunikáció eleinte nehezen ment velük, így néha feszélyezve éreztem magam, de ebben is támogattak, hogy önfeledten beszéljem a nyelvet. Ezen kívül sokat segített a fejlődésben, hogy a városban rajtam kívül még három cserediák is különböző idősebb házaspároknál volt elhelyezve, így a mindennapi programokat együtt csináltuk, ők lettek az első barátaim. Egy kisebb család alakult így ki Montelimarban, medencés bulikat tartottunk, együtt vacsoráztunk, megnéztük a környék legszebb helyeit, még a születésnapomat is velük töltöttem, tortát és ajándékot is kaptam a családomtól. Már itt szembesültem pár dologgal, ami meglepett a francia kultúrával kapcsolatban, leginkább étkezési szokásaikkal kapcsolatban. Reggelire csak édeset ettünk, minden nap ugyanazt, és az ebéd mindig hidegen volt tálalva, mivel nyár volt és így érezték komfortosnak. A vacsoránál és az ebédnél is kis adagokban ettünk mindent, viszont számunkra szokatlanul sok ideig. Egy családi vacsora eltartott akár három óra hosszáig is, de kellemes meglepetés volt ezt az újdonságot megtapasztalni.

Egy hét eltelte után az összes többi táborozó Montelimarba érkezett, ahol ideiglenes fogadócsaládoknál voltak, az én családomhoz is jött egy spanyol lány. Másnap eljött az ismerkedés ideje, mindenki próbált minél több barátot szerezni, ahogy én is tettem. Három napot töltöttünk még Montelimarban közösen, ahol játékokon vettünk részt és esténként közösen vacsoráztunk valamelyik fogadó családnál, és kivétel nélkül minden egyes este medencés bulit tartottunk. Megismerkedtünk egymással, belekóstolgattunk egymás kultúrájába és szokásaiba, akár késő estig is szórakoztunk. A harmadik napon elbúcsúztam a családomtól, ami nem volt könnyű, hiszen utána már nem találkoztam velük többet, és elindultunk Lyonba.

A szállásunk volt az egyik kedvencem, mivel egy egész házunk volt, konyhával és ebédlőasztallal meg terasszal, amitől tényleg olyan volt, mintha egy család lettünk volna. Ebben a városban voltak a legjobb programjaink, hiszen körbehajóztuk az Annecy tavat, kalandparkoztunk, kulturális és történelmi helyeket látogattunk meg, részt vettünk a városi kincskeresésen. Átmentünk Svájcba is, hogy megnézzük Genfet, ami egy nagyon modern és érdekes város, de mindenkinek vigyáznia kellett, hogy az adatforgalmat kikapcsolja a telefonján, mivel nem EU-s övezet. Ellátogattunk a CERN-be, amiért a programozó nagybátyámat a sárga irigység kerülgette.

A kedvenc programomat nem említettem még, ami a Mont Blanc volt, ez volt a legszebb napom a táborban. Maga a hegy csodálatos, ilyen magasságot élőben látni és tapasztalni, azt a hideget és rengeteg havat megszokni nyár közepén hihetetlen volt, az ott töltött idő alatt szerintem folyamatosan tátva volt a szám, annyira megdöbbentően lenyűgözött az élmény. Rengeteg járat és csatorna volt kialakítva, hogy minél nagyobb panorámában láthassuk a hegyet és környékét, leláttunk a hegy aljára és ha felfelé néztünk a Mont Blanc (Európa legmagasabb hegye) tárult elénk. Túráztunk is egyet a hegyoldalban, mivel ott ebédeltünk és a hegyi friss levegő és sétálás közben az a gyönyörű hegyi út, ami az étteremhez vezetett, csak hab volt a tortán. Még egy tóhoz is elsétáltunk páran az egyik táborvezetővel a hegy oldalában, én belelógattam a lábamat, de majd’ lefagyott, viszont az egyik srác még meg is fürdött benne.

Az utolsó programunk egy csapatépítő tevékenység volt, hiszen meglátogattunk egy favágó családot, akiknek közösen segítettünk hidat építeni. Igaz, az idő elteltével összekovácsolódtunk, de ebben a programban nyilvánult meg a leginkább, hogy mennyire egymásra hangolódtunk. Utána való nap már csak egy feladatunk volt, felkészülnünk az estére, amikor is mindenki bemutatta saját kultúráját egy étellel és egy előadással. Én paprikáscsirkét csináltam nokedlivel, ami nagyon hamar elfogyott és mindenki nagyon meg is dicsért, hiszen tényleg nagyon finom lett, utána pedig pár táborozó segítségével eltáncoltuk a moldvai ördög útját, ami szintén szórakoztató volt. A műsor zárásaként pedig közösen elénekeltük a La vie en rose-t.

Rengeteg különböző kultúrát ismertem meg, mégis amennyi dolog megkülönböztetett minket, annyi dolog is volt közös bennünk, akárcsak egy családban. Különlegeseknek tartottuk magunkat azok miatt a kötelékek miatt, amik kialakultak a táborban közöttünk, és mivel nekem ez volt az első ilyen tapasztalatom, így életem egyik legszebb élményeként maradt meg bennem ez az utazás a helyek miatt, a kultúra miatt, de leginkább az emberek miatt.

Remélem a beszámolómmal kedvet adhatok másoknak is, hogy éljenek a lehetőséggel és fedezzenek fel valami újat, akár ebben a táborban, vagy akár még abban a rengeteg táborban, amit kipróbálhatnak.