Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2022. Ábel

indulás: 2022. november 28.
vége: 2022. november 28.
ország: USA
tábor neve: Camp Camano

Név: Gulyás Ábel Indulás: 2022. június 23.

Vége: 2022. július 15.

Ország: Amerikai Egyesült Államok

Tábor neve: Camp Camano; MD 19 Lions YEP (Washington állam)

 

Gulyás Ábelnek hívnak, 16 éves középiskolai diák vagyok. Szikszón – ami egy kis város Miskolc mellett – születtem és élek, viszont iskolába Miskolcon járok. Az álmom az, hogy diplomata legyek, szeretném a hazámat szolgálni és képviselni, megismeri az embereket, más országok kultúráját, hagyományait, szokásait; felfedezni és utazni, illetve fejleszteni magamat. Ennek megfelelően sokat tanulok, illetve már most is sokat utazok. El kell mondanom, hogy a Lions YCE programja számomra hatalmas lehetőséget adott, hogy eljuthattam az USA-ba és remélem, hogy még lesz örömöm ehhez hasonló utazásokban, hiszen ez volt az első ilyen jellegű élményem.

A jelentkezésem beadása nagyapám ötlete volt, aki hosszú időn át Lions tag volt a Szikszói Lions Klubban, illetve édesanyám 25 évvel ezelőtt volt Wisconsin államban, szintén a YCE keretein belül. Majdhogy az utolsó pillanatban küldtem el a jelentkezésemet, és annak az elfogadásáig minden napom aggódással volt teli. Sok papírmunkával és intenzív tájékozódással járt a felkészülés, de sokan támogattak: a családom, a barátaim, a helyi klub, és személyesen Fésűs András is, akinek a segítsége nélkül nem fogadtak volna el a jelentkezésemet, egy kisebb félreértés miatt.

Már az utazás előtt felvettem a kapcsolatot a táborszervezőkkel, illetve három diákkal, akikkel együtt utaztam Amszterdamból. A budapesti indulás után a csatlakozáskor összeismerkedtünk, jól eltöltöttük az időt, mert késett a gépünk. Engem át is kutattak ott, kiválasztottak egy második biztonsági ellenőrzésre. Annyit sajnálok, hogy a repülőn távol ültünk egymástól, ez kicsit megnehezítette a közel 10 órás utat. Őszintén nem gondoltam, hogy ki fogom bírni, ha beleszámoljuk az időtartamot is, azt, hogy egyhelyben kell ülnöm, illetve a kilenc órás időeltolódást Magyarországhoz képest.

Miután épségben landoltunk Seattle-ben, ismét összeálltunk a többi fiatallal és már nem választott el sok minket az Államokba való belépéstől. A késéshez képest perce pontosan a tervezett érkezéskor szálltunk le, a csomagjaink is sértetlenül jutottak vissza hozzánk és a bevándorlásüggyel sem akadt problémánk, viszont a hátizsákomat ismét átkutatták, mert egy drogkereső kutya találatot jelzett. Ezek után találkoztunk a táborvezetőkkel, illetve az ausztrál YCE program elnökével is, aki számomra nagy meglepetés volt, hiszen Ausztrália sincs közel. Sokat segített a tábori események lebonyolításában, illetve sok dolgot tanulhattunk tőle. A reptértől már csak egy rövid út volt a tábor, ami egy szigeten helyezkedett el Északnyugat Washingtonban. A táborba megérkezve megismertük egymást, összesen 11-en voltunk fiatalok plusz a szervezők. Az életkor 16 és 20 év között volt, én voltam a legfiatalabb. Az estére egyetlen programunk volt már csak, hogy egy bemutatkozást tartsunk a tábortűz mellett, viszont a diákok nagy része az időeltolódás miatt elaludt, köztük én is.

Hihetetlen, milyen gyorsan teltek a napok. Felfedeztük a közeli látványosságokat: állami parkokat, a környező városokat, szigeteket és a Lions klubjaikat, a tipikus amerikai bevásárlóközpontokat és még sorolhatnám. Ellátogattunk a Mount Rainier Nemzeti Parkba is, illetve felfedeztük Seattle belvárosát és azok látványosságait. Voltunk autós moziban, játékteremben, az óceánparton, kompon. A táborban folyamatos szórakozás volt: kisházakat festettünk (bár nem csak a házak lettek lefestve a végén, hanem mi is), esti sétákat tartottunk, táncoltunk, énekeltünk, sportoltunk, beszélgettünk, tábortűz mellett sütöttük a pillecukrot, illetve személyesen én sütöttem palacsintát éjfélkor a többieknek.

Egy hét elteltével a tábornak vége lett és fájdalmas búcsút kellett vennünk egymástól (akkor még nem tudtam, hogy újra fogunk találkozni). A maradék 15 napomat Délkelet Washingtonban töltöttem, Selah városában a befogadómmal, Scott-tal. Három másik táborozó is velem egy városban volt, sokat találkoztunk, lógtunk együtt, akár az éjszaka közepén, vagy nappal. Medencés bulikat tartottunk, együtt mentünk kondiba, vásárolni, enni vagy kosarazni a helyiekkel. Scott megmutatta a közeli Indiánrezervátumot, elmentünk biciklizni, felfedeztük a helyi érdekességeket vagy például bepattantunk a 67-es Pontiac Firebird kocsijába és elmentünk egy autós találkozóra. Ott ünnepeltük a július negyedikét, ami egy hatalmas esemény volt, de a horvát tábortársam szülinapján is nagy bulit csaptunk. A közelben lévő fiatalokkal csónakáztunk a kanyonban, bikaviadalt néztünk, éltük az amerikai fiatalok tipikus hétköznapjait.

A szervezők látták, hogy a tábor alatt milyen kötelék alakult ki, így az utolsó napokban, mielőtt az első diákok elindultak volna haza, szerveztek egy utolsó találkozót, ami hihetetlen jó élmény volt. Rendeztünk egy medencés bulit, majd grillezettünk a helyi parkban. Megosztottuk egymással a történteket, sokat nevettünk és játszottunk. A nap végén érzékeny búcsút vettünk egymástól, remélve, hogy még látni fogjuk egymást.

Végül eljött az utolsó napom, amin egyébként el is aludtam. Szerencsére késett a repülőgépem, de nagyon kétségbe voltam esve, hogy odaérek-e. Egy nagyjából háromórás autóút után a reptéren elbúcsúztam Scott-tól is, majd belevágtam az irgalmatlan hosszú visszaútba. Minden rendben ment, az indulástól az érkezésig. Majdnem egy hónap távollét után találkoztam a családommal, barátaimmal. Sok élményt hoztam haza, melyeket sokáig fogok őrizni.

Visszagondolva nagy szerencsém volt, hogy a program révén ennyi embert ismerhettem meg, hogy lehetőségem volt mindezekre. A mai napig nagy örömmel emlékszem minden egyes napra. A fiatalokkal tartjuk rendszeresen a kapcsolatot, de az egyik diákkal a tábor óta minden egyes nap beszélek azóta is. A szervező csapattal is szoktam beszélgetni, és Grétával, a magyar lánnyal október végén ellátogattunk Horvátországba, a Lions Europa Forumra is, hogy ismét találkozzunk Tammy-vel Amerikából és Suzanne-nal Ausztráliából. Számomra ez utóbbi esemény is azt bizonyítja, hogy milyen jó kapcsolat alakult ki nyáron, és reménykedem abban, hogy ez örökre fent fog maradni.

Hatalmas köszönettel tartozom Fésűs Andrásnak és a Miskolc Első Lions Clubnak a támogatásért, a jelentkezés lebonyolításáért, a tanácsadásért és a problémák megoldásáért. Köszönöm mindazoknak, akik megszervezték a tábort, a helyi kluboknak az ételekért, amivel elláttak minket, Scott-nak, hogy befogadott. Köszönöm a családomnak minden támogatásukat és a barátaim biztatását.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.